Pénz- és tőkepiac

A vezető részvények vegyesen alakultak, de erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 38 186,20 ponton zárt szerdán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,73 pontos, 0,47 százalékos emelkedéssel, 38 186,20 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.

Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán kiemelte, hogy jelentősen nőtt a Mol-részvények forgalma.

Megjegyezte, sokan várják, hogy az idén rendkívüli osztalékot fizet a magyar olajipari vállalat, ennek bejelentése a következő hetekben érkezhet, és ez felhajtotta a Mol-részvény árfolyamát.

A vezető elemző rámutatott arra, hogy a nemzetközi tőzsdéken kétpólusú volt a kereskedés, a Fehér Ház gazdasági tanácsadójának lemondására negatívan reagált az amerikai ugyanakkor a német részvénypiac emelkedett.

A kétpólusú kereskedés a magyar részvénypiacra is jellemző volt, nagyon jól teljesített az OTP és a Mol, míg a Magyar Telekom és a Richter részvényei csökkentek – tette hozzá.

A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeivel szerdától a prémium kategóriájában kereskednek a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

A Konzum-papírok kereskedését szerdán 10 óra 51 perctől felfüggesztették, miután a kibocsátó bejelentette, hogy olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely jelentős mértékben befolyásolhatja a papír árfolyamát. Szerda délután közölték, hogy a decemberben bejelentett és folyamatban lévő 30 milliárdos tőkeemelés folytatásaként újabb vagyonelemekkel bővül a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. turisztikai portfóliója, amivel Magyarország legnagyobb szállásadó vállalatának létrehozását készíti elő az igazgatóság.

A bejelentést követően a kereskedést 16 óra 10 perctől visszaállították a Budapesti Értéktőzsdén.

A Konzum-részvények szerdán 2750 forinton zártak, 100 forinttal magasabban az előző napi záró értékénél.

A Mol 64 forinttal, 2,23 százalékkal 2940 forintra erősödött, 4,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,07 százalékkal 11 340 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,12 százalékkal 443 forintra csökkent, forgalma 259,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 175 forinttal, 2,98 százalékkal 5700 forintra esett, a részvények forgalma 2,9 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3827,18 ponton zárt szerdán, ez 35,15 pontos, 0,93 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

BUX zárás
Kapcsolódó cikkek