BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödéssel nyithatja a hetet a pesti tőzsde

Elemzők szerint kisebb emelkedésre lehet számítani a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a keddi kereskedési napon.

Kiss Nicholas, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn jó hangulatban telt a kereskedés a nemzetközi piacokon, ez hatással lehet a magyar értéktőzsdére is.

Az Erste részvényelemzője felidézte, hogy pénteken alulteljesített a BUX-index, többnyire az OTP és a Richter esése miatt, ami szerinte túlzó volt, így a rákövetkező kereskedési napon korrigálásra lehet számítani.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint is kedvező hangulatban indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, miután megegyezés született az Egyesült Államok és Kína között, bejelentették, hogy nem lesz kereskedelmi háború.

Kedden délután tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, az Equilor elemzése szerint várhatóan nem változtatnak a jelenlegi monetáris keretrendszeren, azonban lényeges, hogy a közleményben kommentálják-e majd a forint elmúlt hetekben tapasztalható, intenzív gyengülését

- írja elemzésében Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 767,11 pontos, 2,04 százalékos csökkenéssel, 36 770,93 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Richter, közel 4 százalékkal.

  • A Mol árfolyama 54 forinttal, 1,96 százalékkal 2702 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,88 százalékkal 10 450 forintra esett, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,24 százalékkal 419 forintra gyengült, forgalma 266,8 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 230 forinttal, 3,95 százalékkal 5595 forintra csökkent, forgalmuk 7,1 milliárd forintot ért el.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.