BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átveheti az irányítást az Alterában a Wallis csoport

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy igazgatósági közleményt nem számítva szinte semmi sem szól a kisrészvényesek Alterában maradása mellett. A gigantikus alaptőke-emelés után túl erős lesz a Wallis. 

Holnap 10 órától fogadhatják el a Wallis Asset Manage­ment Zrt. kötelező nyilvános vételi ajánlatát az Altera részvényesei, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis jóváhagyta az ajánlatot, amely július 9-én 12 óráig lesz nyitva. A Wallis még áprilisban lett a vagyonkezeléssel foglalkozó Altera legnagyobb tulajdonosa, amikor tőzsdén kívüli ügylettel megvásárolt a Lehn Consultingtól 803 370 darab részvényt. Ezt a majdnem 24 százalékot akarja a nyilvános ajánlattal 25 százalék fölé tornászni az egyedüli 10 százalék feletti részvényes. A kötelező nyilvános ajánlat kiterjed minden olyan Altera-részvényre, amely nem a Wallis tulajdonában van, s az összes részvényfajta ajánlati ára darabonként 520,25 forint. A tranzakcióra a Magyar Takarékszövetkezeti Bank kapott megbízást.

A Wallis fellépése nem is az 520,25 forintos ajánlat miatt érdekes, hisz az önmagában már az április végi 780 forint körüli árfolyam mellett sem volt túl csábító. Sokkal izgalmasabb, hogy a 344 milliós alaptőke közel 3,4 milliárd forintos felemeléséről is döntött április 26-án az Altera menedzsmentje oly módon, hogy a Wallis csoport az autós cégeit – Wallis Automotive Europe, Wallis Motor Pest, Wallis Motor Duna és Wallis Autókölcsönző – apportálja a tőzsdei társaságba. A tőkeemelés és a vele járó részvénykibocsátás olyan elsöprő mértékű, hogy a Wallis akkor is 90 százalékot meghaladó befolyást szerez, ha egyetlen részvényes sem fogadja el a kötelező vételi ajánlatot.

Az Altera igazgatósága még május 7-én közzétett egy állásfoglalást, amelyben nem javasolja a részvényeseknek, hogy a Wallis vételi ajánlatát elfogadják. Azt írták: a cég érdeke, hogy a részvénytársaság közkézen lévő papírjainak száma minél nagyobb maradjon, mert ez garantálja a részvényesi ellenőrzést. Továbbá úgy vélik, a Wallis által közzétett működési terv végrehajtható, s az autókereskedő cégek apportálása növekedési lehetőségeket jelent, ami a részvényesek számára anyagi előnnyel járhat.

A Wallis-vállalatok valóban ígéretesek, huszonhat éves piaci múlttal és többek közt olyan márkákkal rendelkeznek, mint a BMW, a MINI, a Jaguar, a Land Rover vagy a Maserati. Emellett a csoport ingatlanos cége, a Wing az egyik legnagyobb kötvénykibocsátó a BÉT-en. Az apportba tartozó négy autós cég tavaly 97 százalékkal növelte árbevételét, elsősorban a balkáni piaci jelenlét kiterjesztésének jóvoltából. A Wallis Automotive Europe árbevétele 36,9 milliárd, a Wallis Motor Pesté és a Wallis Motor Dunáé 27,2 milliárd, míg a Wallis Autókölcsönzőé 2,2 milliárd forint volt 2017-ben. Tegnap 800 forint közelében hullámzott az Altera jegyzése. Ehhez képest a bő 520 forintos ajánlat nem túl csábító. Egy évvel ezelőtt azonban még 200 forint alatt volt a kurzus, vagyis 520 forinton mindenki profitot realizálhat, aki nem idén vagy a múlt év utolsó két hetében szállt be az Alterába. Nem véletlenül adott ki állásfoglalást a menedzsment.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.