BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ázsia felkerült a Google térképére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Walmart és a Google képében amerikai versenytársakat kap Ázsiában az Alibaba. Trónfosztástól ugyan nem kell tartania, piacvesztéstől viszont annál inkább.

A Google 550 millió dollárért lejegyzi a számára kibocsátott 27,1 millió JD.com-törzsrészvényt, s ezzel csaknem

1 százalékos részesedést szerez a dinamikusan növekedő kínai e-kereskedelmi óriásban. Az amerikaiak stratégiai befektetésként kezelik a tulajdonszerzést, de az ügylet nem érinti a Google eddigi kínai üzleteit, pontosabban azok hiányát, hiszen keresőszolgáltatását például a törvényi előírást betartva eleve blokkolják a pekingi hatóságok. A kereskedelmi szektorban azonban a Google technológiája hasznára válhat a JD.com-nak a riválisokkal, elsősorban az Alibabával és az Amazonnal vívott versenyben. Európában a Google a múlt héten a francia Carrefourral kötött partneri megállapodást. A kínai partneri kapcsolat is gyümölcsözőnek ígérkezik, ennek keretében a JD.com által kínált termékek felkerülnek a Google virtuális áruházának polcaira. A Google segítségére lesz majd délkelet-ázsiai pozícióinak megerősítésében, illetve az amerikai és az európai piac meghódításában – írja a Reuters.

Szakmai partnereknek egyébként nincs híján a JD.com: kiskereskedelmi vonalon a Walmart, internetes szolgáltatások terén pedig a kínai Facebook-rivális, a Tencent segíti. E két cég részvényes is az 1998-ban Richard Liu üzletember által alapított vállalatban. A Walmart 12, a Tencent 20, Liu 16 százalékkal rendelkezik a cégben. Jianwen Liao, a JD.com stratégiai igazgatója közleményében a globális terjeszkedés fontosságát emelte ki, amelyben számíthatnak a Google tapasztalatára. Az amerikaiak számára egyre fontosabb az ázsiai piac, itt a Google még nem rendelkezik erős jelenléttel, legalábbis az indonéz Go-Jek nevű fuvarmegosztó szolgáltatóban való részesedésvásárlása nem igazán tekinthető annak. Elképzelhető, hogy a következő lépésben betársulnak az indiai Flipkart e-kereskedelmi vállalatba, amelyet májusban vásárolt meg 16 milliárd dollárért a Walmart. A két amerikai cég így egyesült erővel léphet fel a dinamikusan fejlődő ázsiai e-kereskedelmi piacon.

Az optikai termékeket kínáló kis e-boltból felvásárlások révén a második legnagyobb kínai e-hipermarketté vált a JD.com, amely azonban egyelőre csak a hátát nézi az Alibaba csoporthoz tartozó piacvezető Tmallnak. Ötven kínai városban 210 raktárat üzemeltet négymillió négyzetméteren, saját áruátvételi pontjainak száma megközelíti az 5400-at, aktív felhasználói tábora 320 milliós. A cég a múlt hónapban 306 millió dollárért ismeretlen nagyságú részesedést vásárolt a második legnagyobb kínai logisztikai vállalatban, az e-Shang Redwoodban (ESR), amely az anyaországon kívül Japánban, Indiában és Dél-Koreában is erős bázist épített ki több mint tízmillió négyzetméteres raktárkapacitással. Az üzlettel a JD.com biztosra ment, hiszen áprilisban már 114 millió dollárt költött az ESR-rivális China Logistics Property Holdings 10 százalékának megszerzésére, ezt a pakettet a hongkongi tőzsdén vásárolta meg, ott, ahová az ESR részvényeit egy éven belül bevezetik.

A JD.com maga is megméreti magát, letéti jegyeivel (ADR) a Nasdaqon kereskednek 2014 májusa óta. Azóta piaci értéke 62,5 milliárd dollárra gyarapodott, árfolyama az idén 5,24 százalékkal erősödött. Ehhez csapódik hozzá az a 7,3 százalék, amelyet a Google betársulásának hírére nyertek. A részvényt a Reuters elemzői vételre ajánlják, s hamarosan a 47,5 dolláros célárat is feljebb kell srófolni, az árfolyam ugyanis már a 47-es szintet támadja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.