BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elemzők csökkenést várnak a tőzsdén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 35 505,46 ponton nyitott kedden, a hétfői záró értékéhez képest nem változott. Csökkenésre számítanak az elemzők.

A távirati irodának nyilatkozó szakértők csökkenésre számítanak a BÉT-en. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője kommentárjában kifejtette, hogy

továbbra is negatív a nemzetközi befektetői hangulat, ezért a BÉT-en is csökkenésre számít.

Kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama hamarosan megközelítheti a 9500 forintos támaszát, a Richter az 5200 forintos szintet tesztelheti. A Mol árfolyama nem tudta átlépni tartósan a 2700 forintos ellenállást, így ott is folytatódhat az esés, 2500-2550 forint között lehet az érdemi támasz. A Magyar Telekom piacán a 410-415 forintos tartományban található fontos támasz, amely egyelőre sikerrel tartotta meg a jegyzést, de a nap folyamán ismét támadhatja az alsó szélét – tette hozzá.

Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy délután kamatdöntő ülést tart a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Érdemi változásra nem számítanak, azonban a piaci szereplők kiemelt figyelemmel követik majd a jegybanki közleményt, amelyben szerepelnek a csütörtökön megjelenő, friss Inflációs jelentés sarokszámai is.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy hétfőn este Donald Trump amerikai elnök újabb védővámok lehetőségéről számolt be, amely magasabb szintre emelheti a kereskedelmi feszültséget. Emiatt mind az ázsiai, mind az európai piacokon negatív hangulat uralkodik, amely a magyar részvényekre is nyomást gyakorolhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,50 pontos, 1,48 százalékos csökkenéssel, 35 505,46 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

  • A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,56 százalékkal 2652 forintra csökkent, 910,9 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 2,06 százalékkal 9740 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 413,50 forintra erősödött, forgalma 119 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 55 forinttal, 1,03 százalékkal 5280 forintra gyengültek, forgalmuk 965,5 millió forintot ért el.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.