BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél százalékos mínuszban zárt a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,50 pontos, 1,48 százalékos csökkenéssel, 35 505,46 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Cinkotai Norbert, a KBC Equitas vezető elemzője az M1 aktuális csatornán elmondta, az OTP árfolyama távolodik a 10 ezer forinttól, de 9500 forint körül vannak fontos szintek, ahol menedékre lelhetnek a befektetők, és ahonnan talán vissza tud majd pattanni az árfolyam.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A Molnál ez a 2600 forintos, a Richternél pedig az 5200 forintos szint lehet – tette hozzá.

  • A Mol árfolyama 42 forinttal, 1,56 százalékkal 2652 forintra csökkent, 910,9 millió forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 205 forinttal, 2,06 százalékkal 9740 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 413,5 forintra erősödött, forgalma 119 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 55 forinttal, 1,03 százalékkal 5280 forintra gyengültek, forgalmuk 965,5 millió forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4040,32 ponton zárt hétfőn, ez 44,99 pontos, 1,10 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.