R égóta várt hírt közölt a múlt héten a SET Group. A társaság stratégiájában meghatározott, értékmegőrző-üzletág-ban a tervezett felvásárlások megkez-
déséhez szükséges forrás rendelkezésre áll – olvashattuk a közleményben. A generációváltás problémájával érintett társaságokban való részesedések megvásárlására a társaság első lépésben 700 millió forintot kíván felhasználni az elkövetkező egy év során.
Az értékmegőrző-üzletág a kkv-szektor visszavonulásra készülő, a cégüket személyesen vezető tulajdonosainak keltheti fel az érdeklődését. Ebben a vállalati körben minden harmadik cég számára óriási kihívás az alapító tulajdonos, egyben vezető menedzser utódlása. A SET Group épp a generációváltásra kínál megoldást, amellyel elkerülhető az ilyenkor gyakori értékvesztés. A társasághoz csatlakozó cégek vezetését egy tízfős – különböző szakterületeket képviselő – testület veszi át, amely egy kihelyezett menedzseren keresztül végzi a cég irányítását. Az első évben párhuzamosan történik a leányvállalatok irányítása, majd a korábbi vezetőség lassan a háttérbe vonul. Így nem vész el a tulajdonos-ügyvezető személyi erősségéből fakadó piaci előny.
A SET Group üzletága azért is érdekes, mert még tavaly nyilatkozta a Világgazdaságnak Kulcsár Tibor, a Kulcs-Soft alapítója, hogy ők is olyan cégeket keresnek, melyeket a rendszerváltó nemzedék épített fel, s ugyan nagy értéket képviselnek, de megálltak a fejlődésben, és emiatt a piaci vegetálás kockázatával néznek szembe. A potenciális akvizíciós célpontokat hatvan és száz közöttire becsülte a magyar piacon.
Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mire elég 700 millió forint. „Valójában az eredeti modellben részvényekkel fizettünk volna – mondta a Világgazdaságnak dr. Orbók Ádám, a SET Group stratégiai igazgatója. – Időközben kiderült, hogy a cégek reorganizációra szorulnak, új piacokat kell felkutatni, s ennyiben nem értelmezhető számukra egy tisztán részvényes modell, ezért merült fel, hogy közbe kell iktatni egy felvásárlási aktust.”
Az is fontos a társaság életében – hangsúlyozta a stratégiai igazgató, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatósága június 21-én lezárta a még tavaly szeptemberben indított célvizsgálatát. Az MNB figyelmeztette a kibocsátót, hogy a jövőben az éves és a féléves jelentés összeállítása során maradéktalanul tegyen eleget valamennyi vonatkozó jogszabályi kötelezettségének. A társaság egyúttal a 2,5 millió forintos felügyeleti bírságot is befizette.
A társaság a június 15. fordulónappal kikérte a Keler Zrt.-től a tulajdonosi megfeleltetést, tekintettel a május hónapban végrehajtott alaptőke-emelésre, melynek következtében a jegyzett tőke 805,5 millió forintról 855,4 millió forintra emelkedett. Ezért a tulajdonosi állomány százalékos mutatóiban az új részvényszámok és tőkeösszeg miatt a korábbi állapothoz viszonyítva változás állt be. Jakus Zoltán most a társaság tőkéjének 5,01 százalékát tulajdonolja, a Clearstream Banking S. A. letétkezelő 7,62 százalékot, míg a Massa Bonorum s. r. o. részvényes 13,92 százalékot.
Büntetést kapott a SET
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2,5 millió forint bírsággal sújtotta a SET Group társaságot, mivel a 2016., illetve a 2017. első fél évre vonatkozó konszolidált beszámolója több esetben hiányosan, nem a valóságnak megfelelően vagy egyáltalán nem tartalmazta a jogszabályok által megkövetelt információkat és tartalmi elemeket. A jegybank emellett kisebb hiányosságokat fedezett fel az Erste Bank, az Alteo és a Konzum 2017-re vonatkozó jelentésében is, ezért az előírások jövőbeni fokozott betartására figyelmeztette a társaságokat. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.