Az eddigi 450 forintról 390 forintra csökkentette az Erste a Magyar Telekom 12 hónapos célárfolyamát. A portfóliókban továbbra is a telekomrészvény arányának csökkentését javasolják az osztrák bank elemzői. Úgy látják, hogy a távközlési cég idei teljesítménye jól alakul, ám a kilátásokat meglehetősen borúsnak ítélik.
„A csökkentés mellett szóló legfontosabb érv a piaci árverseny várható növekedése. A Vodafone Liberty Global-felvásárlása után a UPC-előfizetőknek, illetve a Vodafone ügyfeleinek is több szolgáltatást integráltan, csomagban kínálnak majd. Ugyanez a helyzet a Digi–Invitel-integráció kapcsán. Ezzel az eddigi egy helyett már három, teljes távközlési kínálatot nyújtó cég lehet rövid időn belül a piacon. A Digi a tervei szerint jövő év második negyedévében indíthatja el előfizetéses mobilszolgáltatását” – mondta Miró József, az Erste vezető elemzője, utalva arra, hogy a Digi hamarosan 1300-ra növeli a magyarországi bázisállomásainak számát.
A fokozódó verseny mellett tetemes kiadásokat okoz majd a távközlési cégeknek a jövőre kiírandó 700 megahertzes frekvenciapályázat. Ezek szükségesek az 5G-szolgáltatások elindításához. „Valószínűleg nagy lesz a verseny a frekvenciákért. A Magyar Telekomnál emiatt 180 milliárd forint fölé mehet a beruházási igény 2019-ben, ebből csak a frekvenciák 90-100 milliárdot hasíthatnak ki. Mindennek ellenére megtartottuk a 25 forintos osztalék-előrejelzésünket a következő évekre is” – tette hozzá Miró József. Számításai szerint kicsit kevesebb, mint 380 forint a Magyar Telekom részvényeinek fair értéke. „A következő 12 hónapra az általunk kalkulált hozamelvárás 9,3 százalékos, ha ez teljesül, akkor érhet majd 390 forintot egy részvény” – mutatott rá a vezető elemző.
A Magyar Telekom átlagos célárfolyama a Thomson Reuters adatbázisa szerint 503 forint, ami 26 százalékkal haladja meg a tegnapi szintet, az átlagos ajánlás: tartás. A legmagasabb célárfolyam a Wood & Company által megadott 614 forint, míg a legpesszimistább az Erste: utoljára február elején csökkentette a Magyar Telekomra vonatkozó célárfolyamát, akkor 560 forintról vágott vissza 450 forintra. A távközlési papír árfolyama ekkor 466 forinton állt, és az átlagos célárfolyam 545 forint volt. Az osztrákok akkor jól kalkuláltak, a Magyar Telekom árfolyama tovább csökkent, és bár március elejétől a májusi osztalékfizetésig 450 forint környékén oldalazott, de onnan lecsorgott a 400-as szintre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.