BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenő forgalomban erősödött a BUX

Alacsony, 6,4 milliárdos forgalomban egy százalékkal 37 109 pontra emelkedett tegnap a BUX. Az OTP részvényei folytatták a hétfőn megkezdett erősödést, és 0,4 százalékkal 10 190 forintra emelkedtek, a bankpapírokkal 2,6 milliárd forintos értékben kereskedtek. A Mol 2 százalékos drágulás után 40 forinttal a 3000 forintos lélektani határ fölött zárt. A Richter-részvények 15 forinttal drágultak, és 5180 forinton búcsúztak a tőzsdenaptól. Nem okozott csalódást a Magyar Telekom sem, hiszen zárásra 5 forinttal 400 forintig drágult. A Konzum 500 milliós forgalom mellett 1,3 százalékot erősödve, 3160 forinton zárt. A vállalat részvényeinek névértéke utoljára tegnap volt 25 forinton, a mai kereskedés már a felaprózást követő 2,5 forintos névértékű részvényekkel folyik. A Set Group délután négykor tette közzé, hogy kifizette a Farmer-Mix Kft.-ben augusztusban vásárolt részesedést, amellyel jelentős befolyást szerzett a cégben. A piac a bejelentést 9 százalékos emelkedéssel honorálta. A forint erősödött, késő délután egy euró 324,5 forintot, egy dollár pedig 282,5 forintot ért.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.