Az alábbi közleményt adta ki az OTP a lakástakarék szerződések megszüntetésével kapcsolatban:
Az alábbi közleményt adta ki az OTP a lakástakarék szerződések megszüntetésével kapcsolatban:
a mai naptól, 2018. október 17-től jogszabályváltozás miatt OTP Lakástakarék szerződés nem köthető sem az OTP Bank fiókjaiban, sem az értékesítő partnereknél.
Mint ismert, kedden elfogadták a törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását.
Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke lapunknak arról beszélt: a lakáskasszák a betétesek pénzét nem forgatták eredménnyel, és a rendszer az állam szemszögéből sem volt hatékony.
Az Országgyűlés kedden kivételes eljárásban határozott a lakás-takarékpénztárak (ltp) állami támogatásának kivezetéséről. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket, az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve meghosszabbított szerződések esetében nem jár majd.