Pénz- és tőkepiac

Nagy tételben devizáznak a háztartások

Akik jó időben léptek, jól jártak, hiszen az euró ára július elején már a 330 forintot is meghaladta.

Százmilliárdos nagyságrendben kezdtek devizázni a magyar háztartások a nyáron, miután rekordalacsony szintre süllyedt a forint árfolyama az euróval szemben. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint májustól augusztus végéig 95,5 milliárd forintnyi devizabetétet váltottak vissza. Akik jó időben léptek, jól jártak, hiszen az euró ára július elején már a 330 forintot is meghaladta, az április közepén még 250 forintos dollár ára is 280 forint fölé emelkedett júniusban, és ott is ragadt.

Nemcsak a betétesek, de a befektetési jegyek tulajdonosai is kihasználták az árfolyamváltozásokat.

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) adatai szerint az euróövezetei likviditási alapokból a májusi forintgyengülés idején több mint négymilliárd forintot vettek ki, az alapok vagyona ezáltal 6 százalékkal csökkent. A dollárövezeti likviditási alapokból még ennél is több, körülbelül 8,4 milliárd forint távozott az áprilisban indult forintgyengülés utáni hónapokban, vagyis két-három hónap alatt az alapok vagyonának nagyjából a negyedét visszaváltották a befektetők.

Fotó: Kallus György

A pénzpiaci alapoknál is hasonló volt a helyzet. Az euróövezeti konstrukciókból áprilisban és májusban bő ötmilliárd, a dollárövezetiekből májusban és júniusban csaknem hétmilliárd forint távozott, így a forintban számolt állományuk annak ellenére is csökkent, hogy az euró és a dollár árfolyama emelkedett. A rövid kötvényalapok befektetői is igyekeztek kihasználni, hogy a tavasz végén és a nyár elején nagy haszonnal tudtak kiszállni a befektetéseikből.

Az euróövezeti rövid kötvényalapok befektetési jegyeiből 7,5 milliárd forintnyi, a dollárövezetiekből 5,3 milliárdnyi, az egyéb nemzetközi kötvényalapokból pedig bő hatmilliárd forintnyi visszaváltást mértek.

A devizás kisbefektetők egy része tudatosan váltogatja a befektetéseit a különféle devizanemek között. 2017 nyarán például, amikor csaknem 300 forintig süllyedt az euró ára, folyamatosan vásárolták a devizát, májustól augusztus végéig több mint százmilliárd forintot tettek be a devizaszámlákra, a megtakarítás nagy részét viszont szeptember és december között, amikor 310 fölé ment a kurzus, kivették.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

deviza LAKOSSÁG
Kapcsolódó cikkek