Tőkeemelés az Erste JB-nél
Megszaporodtak a jelzálogbankokkal kapcsolatos tőzsdei hírek, miután októberben fontos változások léptek életbe a jelzáloglevél-piacon. A Magyar Nemzeti Bank bejelentette, hogy a hónap elejétől a másodpiacon már nem vásárol több jelzáloglevelet, az elsődleges piacon viszont – közvetlenül a kibocsátóktól az aukciókon – továbbra is venni fogja a hitelpapírokat az év végéig. Legutóbb ilyen aukciót az OTP Jelzálogbank rendezett, hétfőn 50 milliárd forint értékben ajánlott fel a befektetőknek hitelpapírokat, amelyekre 81 milliárd forintnyi ajánlat érkezett be, de ebből a hitelintézet csak az eredetileg tervezett mennyiséget fogadta el. A 2024 októberében lejáró értékpapír átlaghozama mindössze 2,89 százalékos lett, ami jóval alacsonyabb az ötéves vagy tízéves magyar államkötvényekénél.
A Budapesti Értéktőzsdén öt jelzálogbank jelzáloglevelei forognak már, miután néhány napja a K&H egyik hitelpapírjával is elindult a kereskedés. A hitelintézetek jövője pedig biztató, hiszen a kibocsátott értékpapírokra egyre nagyobb az igény. Az MNB ugyanis azt is előírta a bankoknak, hogy októbertől a lakossági jelzáloghitelek forrását legalább 20 százalékban jelzáloglevélből kell biztosítaniuk, ami a növekvő lakáshitel-állomány miatt biztos keresletet teremt a hitelpapírok iránt.
Vélhetően ezért hajtottak végre a napokban tőkeemelést az Erste Jelzálogbanknál. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján olvasható közzététel szerint a hitelintézet tulajdonosa, az Erste Bank Hungary úgynevezett ázsiós tőkeemelést hajt végre a leánycégnél. Ennek során 5000 darab 1000 forint névértékű törzsrészvényt jegyez le, részvényenként 800 ezer forintos árfolyamon, vagyis 4 milliárd forintot juttat a leánycégnek. Ebből 5 millió forint az alaptőkét, a maradék 3,995 milliárd pedig a tőketartalékot növeli meg.
Az OTP-n, az Erstén és a K&H-n kívül az UniCredit és a Takarék Jelzálogbank jelzálogleveleivel kereskednek a tőzsdén, az utóbbi hitelintézetnek a részvényei is ott forognak a parketten. A Takarék Jelzálogbank is frissítette nemrég 200 milliárd forintos keretösszegű kibocsátási programjának az alaptájékoztatóját, erre azért volt szükség, mert több személyi változás is történt a hitelintézet vezetésében.


