Idei csúcsát vette ostrom alá a Mol
A napok óta kiegyensúlyozott teljesítményt mutató Mol-részvények tegnap tovább meneteltek, és kis híján az éves rekordértékükön zártak. A 0,4 százalékkal 3178 forintra emelkedő olajpapírok már csak 22 forinttal vannak az idén januárban elért 3200 forintos éves csúcs alatt. A Mol mellett ugyancsak 2,3 milliárd forintos forgalmat elérő Richter részvényei voltak a nap nyertesei: a gyógyszergyártó célárát megemelte a Wood elemzője, s ennek is lehetett szerepe az 1,9 százalékos erősödésben, amely 5460 forintra reptette a Richter-papírokat.
Megint oldalazott az OTP, és 2 százalékos mínuszban, 11 400 forinton zárt. Stagnáltak a Telekom-részvények is, záróáruk 0,1 százalékos csökkenéssel 452 forint lett. Kis forgalom mellett jelentős mozgások voltak a Takarék Jelzálogbank piacán: 15 százalékkal 717 forintra húzták a részvényt a befektetők. Nem volt unalmas a Waberer’s-papírok kereskedése sem: 6 százalékos napi emelkedéssel zárt a kurzus. A BUX index fél százalékkal került feljebb, a nap végén 39 862 ponton állapodott meg a mutató.


