A tavaly év végi 3,4 százalékos szintről november közepére 2,1 százalékra csökkent a Magyar Telekom részvényen elérhető, a 10 éves hazai állampapírhoz képest számított osztalékprémium. A plusz azóta 2,3 százalékra emelkedett, de ez inkább az elmúlt napokban történt állampapírhozam-csökkenéssel van összefüggésben.
„Az elmúlt hetek árfolyam-emelkedését az a piaci híresztelés fűtötte, hogy német anyacége eladná a Magyar Telekomot, ám ezzel kapcsolatban azóta sem jött hivatalos információ. Az Erste célárfolyama így még mindig 390 forint. A különadókat sem törlik el, sőt nem is tervezik a kivezetésüket, azaz ez sem táplálhatja az árfolyam-emelkedést” – mondta a Világgazdaságnak Nagy András, az Erste elemzője.
„Az intézményi befektetők a 10 éves hozamot figyelik, míg a lakosság szempontjából az 5 éves Prémium Magyar Állampapír is összehasonlítási alapként szolgál. Ezen inflációkövető befektetésnek 3,8 százalék a kamata. Így a befektető kockázatvállalási hajlandóságától függően akár ez is versenyképes alternatíva lehet a hosszú távú befektetéseknél az osztalékpapírokhoz képest. Aki tízmillió forint feletti megtakarítással rendelkezik és portfólióban gondolkodik, az szívesen választana mindkettőből” – tette hozzá Nagy András.
„Tavaly decemberben 2 százalékos szinten történelmi mélypontra került a 10 éves állampapírhozam. Idén folyamatosan emelkedett a hozamszint, s a nyáron a feltörekvő piaci sokk hatására 3,7 százalékig nőtt, majd októberben 3,92 százalékon ért idei csúcsára” – hívta fel a figyelmet Nyeste Orsolya. Az Erste elemzője az elmúlt hetek nemzetközi piaci hozamcsökkenése mögött a globális növekedés lassulásától való félelmek erősödését látja. A magyar hozamok csökkenését pedig segíthette, hogy a hazai inflációs félelmek valamelyest enyhültek. „A jövőre nézve rövidebb távon nem látszik egyértelmű trend, középtávon pedig fokozatos hozamemelkedésre lehet számítani. A 10 éves hozamnál 2019 végére 3,8, 2020 végére 4,1 százalékra számítunk. Ezt egy komolyabb globális növekedéslassulás vihetné lejjebb” – húzta alá Nyeste Orsolya.
Amennyiben a Magyar Telekom árfolyama a következő egy évben nem emelkedik látványosan, sőt az Erste célárfolyamához közelít, akkor a 25 forintos osztalékcél fenntartása mellett 6,4 százalékig nőhet a részvényeken elérhető osztalékhozam. Ám a 3,8 százalékos állampapírhozam miatt az osztalékprémium csak 2,6 százalék lenne, ami 0,3 százalékponttal magasabb a jelenleginél. A Thomson Reuters adatbázisában szereplő átlagos 494 forintos célárfolyam elérése azonban jövő ilyenkorra 1,3 százalékra vinné le a prémiumot a többi tényező változatlansága mellett.
A Deutsche Telekom céget vehet Hollandiában
A Deutsche Telekom zöld jelzést kap a svéd Tele2 távközlési vállalat holland leányának megvásárlására az Európai Bizottságtól. A hírre mindkét cég részvényei sokat erősödtek, mert a piac nem erre számított, hiszen Margrethe Vestager versenyjogi biztos 2015-ben blokkolta a Telia és a Telenor dániai üzletágainak, egy évvel később pedig a CK Hutchison és a Telefonica nagy-britanniai cégeinek az összeolvadását. A telekomvállalatok szerint az internetes riválisok megjelenése miatt a bizottságnak engedékenyebbnek kellene lennie. A Deutsche Telekom azzal érvelt, hogy bár az egyesüléssel a holland távközlési piacon csupán három piaci szereplő marad, de 25 százalékos részesedésével így is ő marad a legkisebb. Elég erős lesz azonban ahhoz, hogy megszorongassa a konkurenseit. A Tele2 190 millió euró mellett 25 százalékos részesedést kaphat a T-Mobile NL-ben. | M. E.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.