BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szűkölködnek a brit gigacégek vezetői

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legnagyobb nagy-britanniai cégek vezetői már az év három első napján megkeresték az országos átlagbért a High Pay Centre (HPC) és a Chartered Institute of Personnel and Development (CIPD) brit kutatóintézetek közös tanulmánya szerint.

A londoni tőzsde FTSE-100 indexében jegyzett cégek vezetőinek évi 3,9 millió font-sterlinges medián javadalmazása alapján egy átlagos cégvezér január 4-én már a munkaidő vége előtt megkereste a teljes munkaidőben foglalkoztatott brit alkalmazott átlagosan évi közel 30 ezer fontos fizetését.

Az FTSE-100 vállalatok vezetőinek a medián fizetését a gazdaság egészével összevetve a cégvezérek manapság jóval többet keresnek saját alkalmazottaiknál és az országos átlagnál is mint negyven vagy akár húsz évvel ezelőtt tették

– nyilatkozta a Hszinhua kínai hírügynökségnek adott interjúban Luke Hildyard, a High Pay Center kutatóintézet igazgatója.

Fotó: NIKLAS HALLE'N / AFP

A két kutatóintézet tanulmánya szerint az FTSE-100 cégek vezetői 1999-ben az átlagbér 59-szeresét, 2017-ben pedig 145-szeresét keresték.

Nagy-Britanniában a lakosság legmagasabb javadalmazásban részesülő egy százaléka a személyi jövedelmek hat százalékát kapta meg a hetvenes évek végén.

Ez az arány a pénzügyi válságig, 2008-ig 15-16 százalékra emelkedett. A válság után csökkent ugyan, de 2013-ra már 20-22 százalékra emelkedett a World Inequality Database 2018-as jelentése szerint.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.