Új lendületet kaphatnak a vállalkozások beruházásai
A Növekedési Hitelprogram csaknem 4 éves időszaka alatt a K&H mintegy 372,7 milliárd forint összegben összesen 6630 darab támogatott hitelszerződést kötött, amelyen belül a szerződések döntő többsége új beruházást vagy a kkv-k működéséhez szükséges forgóeszközt finanszírozott.
A most januártól induló Növekedési Hitelprogram Fix (NHP fix) keretében minimum 3 éves, maximum 10 éves futamidőre, kizárólag új beruházások finanszírozására igényelhető hitel esetében biztosan vonzerőt jelent a kkv-k számára, hogy akár 10 évre, rendkívül kedvező áron, a futamidő alatt változatlan, fix kamattal igényelhetnek hitelt
– tájékoztatott Hodina Péter, a K&H Vállalati értékesítési igazgatóság vezetője. A pénzintézet várakozásai szerint a program újból lendületet adhat a hazai cégek beruházásainak, és az eddig esetleg elhalasztott vagy csak tervezett beruházások megvalósítását előrébb hozhatja.

Az NHP fix keretében hitel és lízing egyaránt igényelhető a cégek igényeihez és az adott beruházáshoz igazodóan, amelynek alsó határa 3 millió forint, felső határa 1 milliárd forint lehet. Emellett a K&H – a belföldi garancia termékeken felül – két garanciaprogramot is kínál, amelyek kombinálhatók az NHP fix keretében igényelt hitelekkel.
Az Európai Beruházási Alappal kötött megállapodások alapján
a K+F, illetve innovatív jellegű beruházásaik megvalósításához, maximum 2,4 milliárd forintos hitelösszegig.


