BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ennyibe kerültek a tűzkárok a biztosítóknak

Magyarországon a biztosítók 2010 és 2017 között közel 40 milliárd forint kártérítést fizettek ki a vizsgált időszakban bekövetkezett több mint 50 ezer tűzeset után – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A lakástüzeket a leggyakrabban a fűtőberendezések és az elektromos berendezések meghibásodása, illetve konyhai tűzeset, valamint az ágyban történő dohányzás okozta. Kiemelték,

az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság adatai szerint idén januárban több mint hétszázötven lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, vagyis átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz az országban. Huszonnégy eset áldozatot is követelt.

Közölték, valamennyi lakossági vagyonbiztosítás alapját képezik a tűz- és elemi károk, mint például a tűz, a robbanás, a villámcsapás, a szélvihar, a felhőszakadás, a jégeső, az árvíz, a földrengés. Azonban a biztosítási esemény meghatározása, a tűzesetek után nyújtandó biztosítási szolgáltatás és a biztosítási feltételekben megfogalmazott kizárások biztosítónként és akár termékenként eltérőek lehetnek. Megfelelő szolgáltatást csak akkor tud nyújtani a biztosító, ha az egyén a biztosítani kívánt valamennyi vagyontárgyát megfelelő értéken vonja be a fedezetbe.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint 2018 harmadik negyedévének végén 3,19 millió lakossági vagyonbiztosítási szerződést tartottak nyilván, aminek döntő része lakásbiztosítás volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint

2018-ban a lakások száma 4 millió 439 ezer 959 volt, vagyis a lakások több mint 70 százaléka volt biztosított.

A közlemény szerint mindez azonban azt is jelenti, hogy több mint egymillió lakóingatlan-tulajdonos nem számíthat kártérítésre egy esetleges káreseményt követően, ráadásul a meglévő lakásbiztosításoknál is probléma lehet, ha az ügyfelek nem aktualizálják azokat, így ha baj történik, azzal szembesülhetnek, hogy a károknak csak töredékét fedezi a biztosító kockázatvállalása.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.