Pénz- és tőkepiac

Kiheverheti a sokkot a Boeing a Moody’s szerint

A Moody’s jelentése szerint a Boeing a tőkeereje révén komolyabb megrázkódtatás nélkül át tudja vészelni a 737 MAX repülőgépcsalád körüli viharokat.

Az etiópiai légi katasztrófát követő héten 10,2 százalékkal csökkent a Boeing kurzusa, a világ legnagyobb polgárirepülőgép-gyártója azonban lassan kiheveri a sokkot, pénteken már 1,5 százalékos korrekciót láthattunk tőle.

Számos tényező és friss hír segítette a visszakapaszkodást, így a Moody’s hitelminősítő jelentése, amely szerint a Boeing a tőkeereje révén komolyabb megrázkódtatás nélkül át tudja vészelni a 737 MAX repülőgépcsalád körüli viharokat.

A gépcsalád két tagja zuhant le kevéssel a felszállás után, az egyik, a Lion Air kötelékébe tartozó október végén, a másik pedig, az Ethiopian Airlines flottájában repülő MAX-8-as múlt vasárnap járt szerencsétlenül Addisz-Abeba közelében.

Fotó: Shutterstock

Az Ethiopian feketedobozaiból Franciaországban próbálják kinyerni az információkat, a vizsgálatok azonban hónapokig is eltarthatnak, addig viszont világszerte a földön marad a közel négyszáz repülőből álló MAX-flotta. Ezt javasolta a Boeing, amely a váratlan és tragikus végű meredek zuhanás lehetőségét eleve kizáró szoftverfrissítéssel próbálja rendezni a problémát, s addig új gépeket sem ad át megrendelőinek. A MAX-ok elől világszerte lezárták a légteret – utolsóként Donald Trump elnök rendelkezésére az Egyesült Államok is így tett –, ezután aligha lett volna más választása a repülő biztonságosságát a kezdetektől fogva hangsúlyozó amerikai repülőgépgyártónak.

Ha pedig valóban típushibáról van szó, s a cég tudott róla, akkor felelőtlenül kockáztatná a gépein utazók életét, az amúgy is dollármilliárdokat felemésztő károk mellett hatalmas erkölcsi veszteséget is szenvedhetne.

Tavaly történelmet írt a Boeing, a cég bevétele először haladta meg a százmilliárd dolláros álomhatárt, s a 101-ből 10,5 milliárdot könyvelhetett el adózott nyereségként. A cég 32 milliárd dollárt juttat vissza részvényeseinek osztalékként és részvény-visszavásárlási programja keretében, ügyelve arra, hogy vonzó befektetési célpont maradjon.

A teljes cikk a hétfői Világgazdaságban olvasható

Boeing-737-8 MAX Boeing
Kapcsolódó cikkek