BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konzum-Opus: 2-1

Nyilvánosságra hozták a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. egyesülésének részleteit bemutató, az igazgatóságok által elfogadott átalakulási (egyesülési) tervet – közölte csütörtök este a két társaság. A Konzum és az Opus Global részvényeinek átváltását 2:1 arányban határozták meg. A fúziót követően a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) ötödik legnagyobb vállalata jön létre. Az egyesült vállalat IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje (2018. december 31-i adatok alapján) meghaladja majd a 347 milliárd forintot, kapitalizációja (a 2019. március 6-i záróárfolyamok alapján) pedig eléri a 332 milliárdot. A BÉT történetében példa nélkül álló egyesülés feltételeiről a vállalatok részvényesei az április 8-i közgyűléseken szavazhatnak.

A két társaság csütörtök esti közlése szerint

újabb fontos állomásához érkezett a Konzum Nyrt. és az Opus Global Nyrt. fúziója.

Csütörtökön hozták nyilvánosságra a BÉT honlapján a társaságok igazgatóságai által közösen elkészített, és szerdán elfogadott Közös Átalakulási (Egyesülési) Tervet, amely részletes információkat tartalmaz a beolvadással, a gyakorlatban értékpapír-cserével megvalósuló egyesülés ütemezéséről, a cserearány számítás metodikájáról, a jogutód társaság és a beolvadó társaság részvényeseinek jogairól, esetleges kötelezettségeiről, illetve az egyesüléshez szükséges hatósági eljárásokról is. A fúzióra készülő társaságok közgyűlései tavaly decemberben döntöttek a Konzum Nyrt. Opus Global Nyrt.-be történő beolvadásával megvalósítandó egyesülésről, melynek célja egy olyan óriásvállalat létrehozása, amely vonzó célpont globális intézményi befektetők és befektetési alapok számára, illetve pénzügyi, tőkepiaci méretének köszönhetően részvényei nagyobb súllyal szerepeljenek a hazai- és nemzetközi benchmarknak számító indexekben – olvasható a közleményben.

Egy a kettőhöz váltják a részvényeket

A piac által is várt 1 a 2-höz arányában váltják át a Opusba beolvadó Konzum részvényeit a két társaság tájékoztatása szerint. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azon részvényeseknek akiknek 2019. június 26-án Konzum részvénye van és a jogutód társaságban részt kívánnak venni, a kerekítés szabályainak figyelembevételével,

a részvénycsere időpontjában 2 db 2,5 forint névértékű törzsrészvényért 1 db 25 forint névértékű Opus Global törzsrészvényre lesznek jogosultak.

A cserearány megállapításakor a társaságok a 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált saját tőkéjét vették alapul, mely tisztítás nélkül a Konzum Nyrt.-nél meghaladta a 73,8 milliárd, az Opus Global Nyrt. esetében pedig a 280,4 milliárd forintot.

Forrás: Opus Nyrt.

Az egy részvényre eső saját tőke meghatározásakor a társaságok saját tőkéjét csökkentették a nem ellenőrző részesedések értékével, illetve a Konzum esetében a tőzsdei társaság tulajdonában lévő Opus Global részvényekből származó átfogó eredménnyel (6,5 milliárd forint) is. Így a Konzum Nyrt. esetében az egy részvényre jutó saját tőke 154 forint, míg az Opus Globalnál 314,1 forint lett. Azok a befektetők, akik nem kívánnak részt venni az új vállalatban, a nyilvánosságra hozott Közös Átalakulási Tervben meghatározottak szerint ugyanebben az értékben válthatják be részvényeiket a jogutód társaságnál.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

Az átalakulási tervet és a fúzióra készülő társaságok – a 2018. évi egyedi számviteli törvény rendelkezései szerint elkészített – auditált éves beszámolóit az április 8-i, rendkívüli közgyűlésekre terjesztik elő. Az egyedi beszámolók elfogadása egyben előfeltétele is a fúzió megvalósításának. A tervek szerint a Konzum részvényekkel június 24-ig lehet majd kereskedni, míg az elszámolás napja június 26. lesz. Ezt követően a jogutód társaság részvényei tervezetten július 1-től foroghatnak majd a Budapesti Értéktőzsdén.

Az egyesülést követően a BÉT ötödik legnagyobb vállalata jön létre.

Az egyesült társaság 2018. december 31-i fordulónapra számított IFRS szerinti konszolidált egyesített saját tőkéje meghaladja majd a 347 milliárd, kapitalizációja (a március 6-i záróárfolyamok alapján) pedig eléri a 332 milliárd forintot – közölték a társaságok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.