Pénz- és tőkepiac

NHB: indul a végelszámolás

A cégbíróság elrendelte az NHB Bank végelszámolását – a hitelezők május 19-ig jelenthetik be igényeiket. Az OBA ma kezdi a betétesek kártalanítását, a befektetési szolgáltatást igénybe vevők minden követelésüket megkapják.

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága közzétette az NHB Bank végelszámolásáról szóló végzését. A Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft. (PSFN) tájékoztatása szerint a bank hitelezőinek igénybejelentésére rendelkezésre álló hatvannapos határidő ezáltal megkezdődött, az érintetteknek legkésőbb 2019. május 19-ig kell postára adniuk az igénybejelentést, amelynek formanyomtatványai a PSFN honlapján elérhetők.

A törvények értelmében a végelszámoló a hitelezői igénybejelentési határidő elteltét követő 15 napon belül a követelésekről jegyzéket készít, ebben külön kimutatja az elismert és a vitatott hitelezői igényeket, a hitelezők követelésük minősítéséről a hitelezői igénybejelentési határidő elteltét követő 45 napon belül kapnak tájékoztatást. Az igényjogosultak között jó eséllyel ott lesz az állam is, hiszen az NHB Bank a bankkártya-elfogadó terminálok (POS) telepítési programjának első körében 3000 automata kiskereskedőkhöz történő kihelyezését vállalta, ám azóta nem tudni arról, hogy akár egyetlen készülék kihelyezése megtörtént-e (a pénzintézet erről lapunk többszöri megkeresésére sem adott tájékoztatást). A pályázat nyerteseként ugyanakkor a bank megkapta a POS-készülékenkénti 80 ezer forintos, összesen 240 millió forintos támogatást, amellyel most majd a végelszámoló számol el.

A PSFN közlése szerint az NHB-val szemben befektetési szolgáltatásból származó követeléssel rendelkező ügyfeleknek nincs dolguk, miután az ott kezelt értékpapír- és pénzeszközállomány vonatkozásában a Magyar Nemzeti Bank nem tárt fel szabálytalanságot, ezek az értékpapírok, ügyfélpénzek nem képezik a végelszámolási részét, és várhatóan teljes egészében kiadhatók lesznek. A betétesek kifizetését korábbi közlés szerint az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ma kezdi meg.

Ezek is érdekelhetik