Olcsó jelzáloghiteleket hozott a nyuszi
Februárban is kitartott a lakosság lelkesedése a lakáshitelek iránt:
a jegybanki adatok szerint 60,7 milliárd forintot folyósítottak a magyar pénzintézetek a hitelfajtából.
Ezzel folytatódott a nagyon erős évkezdés a hitelpiacon, hiszen a januári folyósításokkal összesen eddig több mint 122 milliárd forint landolt lakáscélokra a magyaroknál, míg 2018-ban az első két hónapban 109,4 milliárd forint volt ez az összeg. Nem csoda a népszerűség, hiszen az utóbbi négy hónapban folyamatosan csökkent az átlagos teljes hiteldíjmutató, így februárban 5,02 százalékig húzódott vissza a mutató az egy hónappal korábbi 5,12 százalékról – olvasható a közleményben.
Mint írják, a biztonságosnak számító hosszú kamatperiódusú hitelek februárra totális győzelmet arattak a változó kamatozású kölcsönökkel szemben:
a 60,7 milliárd forintból 59 milliárdnyi volt egy éven túli kamatfixálással ellátva. Igaz, ezen termékek hiteldíjmutatója kezdetben kicsit magasabb lehet változó kamatozású társaiknál, így februárban ez a mutató 5,07 százalék volt.
Nem ijedtek meg a jegybanki szigorítástól
Összességében március és április is hasonló képet mutat a lakáshitel kamatok terén a Bank360 összeállítása szerint. Egyedül a változó kamatozású, BUBOR-hoz kötött hiteleknél láthatunk most némi emelkedést, amelyet a jegybank – lehető legenyhébb – szigorítása okozott. A 3 hónapos kamatperiódusú konstrukcióknál a referenciamutató 0,15 százalékról 0,19 százalékra emelkedett.

A Bank360 számításai szerint
Ha vállaljuk az emelkedő törlesztőrészlettel járó kockázatot és mindössze egy éves kamatperiódust választunk, még jobban járhatunk – igaz, csak kezdetben: ekkor 2,81 százalékos THM-mel is találhatunk hitelt a fenti kondíciókkal, a törlesztőrészlet pedig 81 458 forint.

Azt tanácsolják, hogy
Persze ahogy mindig, így áprilisban is érdemes a hiteldöntésünk előtt összehasonlítani a bankok ajánlatait és a legkedvezőbb kölcsönök közül választani, amihez jól jön egy hitelkalkulátor. A hitelösszehasonlító szakportál szerint a fiatal családosoknak és a többgyermekes családoknak is érdemes megfontoltan dönteniük, hiszen hamarosan elérhetővé válik a kedvezőbb feltételekkel, akár kamatmentesen is használható babaváró támogatás, illetve igényelhetjük a falusi CSOK-ot is, amely szintén segíthet lakáscéljaink elérésében.


