Pénz- és tőkepiac

Zoltán megheccelte a magyar tőzsdét, jól meg is büntették érte

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 4,5 millió forint bírságot szabott ki a vicceskedő befektetőre, emellett feljelentette az ügyészségen is.

A Magyar Nemzeti Bank hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított B. Zoltán magánbefektető ellen annak kiderítésére, hogy a magánszemély tőzsdei megbízásai (illetve azok módosításai) megvalósítottak-e tiltott piaci manipulációt a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) bevezetett egyes részvényeket érintően.

Történt ugyanis, hogy Zoltán tavaly január és június között számos, átlagostól eltérő, az indikatív árat nagymértékben befolyásoló eladási megbízást, illetve megbízásmódosítást adott a kereskedés nyilvános ajánlatgyűjtési szakaszában.

A kiszűrt ajánlatokat utóbb, még az ármeghatározás és a tényleges kereskedés előtt azonban visszavonta vagy a teljesülés kizárása érdekében módosította, tehát tényleges ügyletkötésre egyik esetben sem került sor.

Fotó: Móricz-Sabján Simon

A magánbefektető megbízásai mögött – mint azt az eljárás során elismerte – nem volt valós eladási szándék, csupán a piaci szereplőket akarta „tesztelni”, saját megfogalmazása szerint „piaci hecc”-ként tekintett a vizsgált megbízásokra. A valós ügyletkötési szándék nélküli (és nyilvános információvá váló) ajánlatai az indikatív árat azonban jelentős mértékben elmozdították, így alkalmasak voltak arra, hogy félrevezessék a befektetőket a keresleti-kínálati viszonyokról, különösen a részvényárfolyamok alakulásáról.

A hecc nem igazán jött be,

Zoltán ugyanis összesen 4,5 millió forint piacfelügyeleti bírságot kapott, emellett a jegybank figyelmeztette, hogy tartsa be a piaci manipulációra vonatkozó jogszabályi előírásokat. Bónuszként pedig tiltott piacbefolyásolás gyanújával feljelentést is tettek ellene az ügyészségen.

BÉT bírság piacmanipuláció
Kapcsolódó cikkek