BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jelentős pályázati pénz jut Magyarországra

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Magyarországon idén a GINOP operatív program keretében bírálták el a legtöbb nyertes pályázatot, összesen 447 darabot.

A Via Credit pályázati tanácsadó azt vizsgálta meg, hogy 2019. január-május időszakban mennyi támogatást osztottak ki a hazai operatív programok keretein belül, hány nyertes pályázat volt.

Az elemzés eredményeképpen az alábbi megállapításokra jutottak:

  • 2019. január – május időszakban 71 milliárd forint támogatást ítéltek meg Magyarországon, a MAHOP és RSZTOP Operatív Programok kivételével mindenhol 100 százalék feletti a meghirdetett pályázati keret aránya az elosztható kerethez képest.
  • Magyarország az elmúlt években a GDP 4-5 százalékát elérő nettó EU-forrást kapott, ez a régióban a legmagasabb érték, egyedül Románia kapott hasonló arányú forrásbeáramlást a GDP-hez viszonyítva. Egy főre vetítve Magyarország az uniós források a második legnagyobb haszonélvezője.
  • „A keret kimerülését három forrás orvosolhatja. Az egyik ilyen tényező, hogy a kormányhatározatban használt árfolyamok (318,87, valamint 320,97) a forint tartós gyengülése esetén további elosztható forrásokat eredményez. Ezen túlmenően a kormány engedélyezte a túlvállalást is, ez operatív programomként hozzávetőlegesen 10 százalékot jelent, azaz a 9200 milliárd forintnyi keret helyett valójában nagyjából 10 000 milliárd forint elosztható támogatásról beszélhetünk. A harmadik faktor, hogy az elnyert pályázatok egy részét nem valósították meg, így ez a támogatási összeg felszabadul. Ez akár a 20 százalékot is elérheti egyes Operatív Programok esetében” – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.

    Fotó: Shutterstock

    A szakértő szerint a problémákra megoldás lehet a forrásfelhasználás jelenleginél nagyobb mértékű diverzifikációja. A kkv-k egyszerűbb pályázati kiírásokkal történő megszólítása, a támogatható tevékenységek körének szűkítése vagy az elszámolási ügyrend egyszerűsítése is pozitív példa lehet.

    Magyarországon 2019-ben a GINOP operatív program keretében bírálták el a legtöbb nyertes pályázatot, összesen 447 darabot. Ezt követi a TOP, valamint az VEKOP program, 250 körüli darabszámmal, majd az EFOP a maga 201 es darabszámával és végül a KEHOP, valamint MAHOP.

    A GINOP esetében az első három hónapban mindösszesen 1 db nyertes pályázat volt, majd a maradék 446 db mind áprilisban, valamint májusban található. A TOP esetében az év első három hónapjában közel azonos számban kerültek ki nyertesek, ezt követően áprilisban látható egy kiugró érték, azonban májusban már csak 16 db nyertesről beszélhetünk. A VEKOP-nál hasonló tendencia figyelhető meg, mint a GINOP esetében, év elején alig néhány pályázatot láthatunk, majd az idei 246 db nyertes közül 227 db májusban található.

    A különböző hazai operatív programokban 2019 idáig eltelt időszakában összesen 71 milliárd Forint összegű támogatást ítéltek oda. Az odaítélt támogatási összegnél a GINOP a legtöbb projekt ellenére csak a 4. helyen áll. A KEHOP program keretében látható a legmagasabb támogatási összeg, közel 21 milliárd forint, melyet 1 milliárd forinttal lemaradva követ az TOP program. A EFOP keretében került még 10 milliárd fölötti támogatási összeg elbírálásra. A legkevesebb támogatási összeget a VEKOP, valamint a MAHOP keretén belül osztottak szét.

    A támogatási összegek havi megoszlása, valamint a korábban ismertetett darabszámok között szignifikáns kapcsolat figyelhető meg.

    Februárban, valamit márciusban kicsit kevesebb, mint 4-4 milliárd forintról beszélhetünk, amely jelentősen elmarad a többi hónapban látható összegektől. Az év első negyedévéhez képest mind a támogatott projektek számában, mind az odaítélt támogatás összegében jelentős növekedés figyelhető meg. Ebben közrejátszik, hogy februárban, illetve márciusban 100 alatt volt a nyertes projektek száma.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.