Kispapírok, nagy durranások, nem csak a blue chipeké volt a világ az első fél évben
Valóságos tűzijátékot mutattak be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kis- és közepes tőkeértékű részvényei az idén. Egymást követték a részvényaprózások, új stratégiák és a nagy feltűnést keltő személyi változások. Az utóbbiakra egyrészt a társaságok meghatározó részvénypakettjeinek adásvételével került sor, másrészt sok társaság esetében a menedzsment változása keltett spekulációs hullámot. Gyors és erőteljes árfolyamváltozások tették izgalmassá a kereskedést januártól július elejéig. Hét olyan részvény is akadt, amelynek a kurzusa bő hat hónap alatt több mint száz százalékkal emelkedett. Ugyanakkor néhány papír szűnni nem akaró gyengüléssel hívta fel magára a figyelmet. A mérleg nyelve mégis az emelkedés felé mutatott. Jól jelzi ezt, hogy amíg a BUX csupán mintegy 4 százalékot emelkedett tavaly december 28. óta, a kis- és közepes kapitalizációjú papírok indexe, a BUMIX 18 százalékkal jutott feljebb.
A legnagyobb árfolyamnyereséget a július elejéig 392 százalékkal gyarapodó Kartonpack produkálta. A társaság részvényeinek aranykorszaka közvetlenül év elején volt, a tavaly év végi 3900 forintról január 21-ig 36 200 forintra lőtt ki a kurzus. Ezt követően lefelé csorgott a Kartonpack árazása, majd beállt a 15 ezer és
20 ezer forint közötti sávba. A debreceni cég árbevétele tavaly 2,3 milliárd forint, nettó nyeresége pedig 100 millió forint volt. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a cégnél a közkézhányad 0,2 százalékos, és a legnagyobb forgalmat hozó napján 1200 darab részvény cserélt gazdát, akkor egyértelművé válik, hogy nem a kisbefektetők rontottak rá a papírra.
Merőben más történt a csaknem négyszeresére erősödő 4iG technológiai társaságnál. A tavaly az Opus-Konzum cégcsoport érdekeltségébe kerülő cég papírjai az év eleje óta erősödtek, február végén ez a folyamat a 4iG nagy értékű megbízásainak hírére felgyorsult, és a 2018. december 28-án még 317 forintért megvehető részvények március közepére 1000 forint közelébe kerültek, ezt a szintet azonban júniusig nem tudták átlépni. Az utóbbi hónapban egymást követték az események: Jászai Gellért többségi tulajdonába került a cég – ötödére csökkentették a részvények névértékét –, majd előzetes megállapodást kötött a Telekommal a T-Systems megvételére. Nem csoda, hogy a hírekre és az azokat megelőző pletykákra újabb 10 százalékot ugrott az árfolyam.
A december végi 200 forintos kurzus közeléből folyamatosan dráguló Enefi-részvényeknek is volt az idén két különösen kiugró időszakuk. Márciusban 260 forinttól két hét alatt 500 forintig hajráztak a papírok, majd az elmúlt harminc nap során 660 forintig jutottak. Az energiacégbe a közelmúltban Petykó András Zoltán mint nagytulajdonos szállt be, aki a cég tevékenységét jelentősen bővíteni kívánja.
Szintén a háromszorosára nőtt az Őrmester Nyrt. árfolyama, amelynek 2018-as adózott profitja a 2017-es 16 millió forintról 1 millióra csökkent.
Hatalmas sztori volt januárban ifjabbik Ádámosi György érkezése a Plotinusba, amelyet éppen az ő javaslatára neveztek át Akko Investre. A cég részvényei 2018. november 27. és január 18. között 6000 forintról 40 ezer forintig száguldottak. A befektetők arra számítottak, hogy a Csányi Sándor OTP-elnök baráti köréhez tartozó üzletember új, profitábilis fazont szab az AkkO-nak. Ebből ugyan eddig nem sok látszik, de a részvények 24 ezer forint felett ragadtak.
A fél év során állandó híráramról gondoskodott a Set Group, amely márciusban a korábbi árazása 300 százalékát kitevő 835 forintig emelkedett. Ekkor közölte a cég, hogy informatikai leányvállalata megkezdte a blokklánckutatáshoz szükséges eszközpark kiépítését, illetve hogy takarmánygyártó cége óriásmegrendelést kapott. Július elején valamivel 600 forint felett forgott a papír.
Duplázott a FuturAqua is az első fél évben. Az emelkedés oroszlánrésze ennél a cégnél április–májusra esett. Április 30-án a közgyűlés két új igazgatósági tagot választott, és új stratégiai irányt szabott a társaságnak.
A magyar részvények közül az idei sztárok különböző profilú társaságok, nehéz azonosságot találni köztük. Az azonban látszik, hogy a befektetők bizalmának elnyeréséhez nem minden esetben szükséges a múltban produkált megbízható teljesítmény.
Szakértői vélemények
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője
Idén a magyar tőzsdén az ingatlannal foglalkozó cégek hasítottak igazán. A négy legjobban teljesítő papír közül három is ebben az iparágban tevékenykedik. A BIF, a Graphisoft Park és az Appeninn is 10 százalék felett emelkedett. Ha a magyar gazdaság lendülete megmarad, a budapesti irodapiac tovább szárnyalhat, ami újabb lendületet adhat az ingatlanpiaci papíroknak. Az egyik legnagyobb növekedést azonban a 4iG produkálta, amely idén a T-System várható felvásárlásával a hazai IT-iparág egyik vezető szereplőjévé léphet elő. Ha az akvizíció sikeresen zárul, a cég profitja és árbevétele is jelentősen emelkedhet, és olyan tendereken is ereményesen pályázhat, amelyeket eddig a kis mérete miatt nehezen nyerhetett volna meg. A legrosszabb teljesítményt a Waberer’s papírja érte el, amely az év eleje óta csaknem megfeleződött. A gyenge teljesítmény mögött elsősorban az Európai Unió a cégre nézve kedvezőtlen szabályváltozásai állhatnak.
Nagy András, az Erste Investment részvényelemzője
Az elmúlt egy évben mindössze 3 százalékot emelkedett a Duna House árfolyama. Kedvezőbb képet fest, ha az osztalékot is figyelembe vesszük, így már 9 százalék körüli a nyereség egy év alatt, ami megegyezik a kis- és közepes papírokat tömörítő BUMIX index teljesítményével, és nagyjából megfelel az elvárt tőkeköltségnek is. Pedig két meghatározó tendencia is
a Duna House mellett szól. Az egyik a rendkívül alacsony hozamkörnyezet, amely támogatta a magas osztalékhozamú befektetéseket. A DH-nál erre nem lehet panasz, hiszen 6 százalék körüli osztalékhozama volt, és az osztalékpolitikája alapján tisztított eredményének csaknem a felét kifizeti osztalékként. A másik trend pedig a magyar ingatlanpiac dinamikus növekedése. A második negyedévben a franchise-hálózat jutalékbevétele 6,3 százalékkal nőtt éves bázison, pedig júniusban – a júliusban induló kormányzati intézkedések előtt – kivárt a piac. A készülő akvizíció, amelyhez már a hitelszerződést is aláírták, talán életet lehelhet a részvénybe.
Gaál Gellért, a Concorde Értékpapír Zrt. részvényelemzője
A Duna House részvényei 9, az Appeninné 13 százalékot hoztak ebben az évben, míg a BUX index 4 százalékkal emelkedett. A Duna House első féléves értékvezérlői további növekedést ígérnek, amit
a menedzsment lengyel operációról megfogalmazott optimista hangvételű üzenete is támogat. A befejezett lakóingatlan-fejlesztések profitjából a vállalat július közepén 250 forint osztalékot fizet. Az Appeninn pénzügyi számai csupán szeptember végén lesznek megismerhetők. Mozdulatlan árfolyamát tekintve érdektelenség övezte a börze egyik legstabilabb osztalékfizető papírját, az Állami Nyomdát. Közel 10 százalékos felértékelődésen van viszont túl a Masterplast, ami főként a cég jó első negyedéves számainak köszönhető. Továbbra is optimisták vagyunk az építőipart illetően. Bár némi lassulásra számítunk a következő években, a növekedés és a kereslet erős maradhat. A cég nemsokára közzéteszi második negyedéves számait, amelyek a szezonalitás miatt is erősek lehetnek.
Debreczeni Csaba, az MKB Bank elemzője
Az év során meredeken emelkedett a BIF árfolyama. A cég szabályozott ingatlanbefektetési társasággá alakult, majd a részvényeket felaprózták. Újabb intézményi befektetők szálltak be a cégbe, a részvényei pedig bekerültek a BUX indexbe. A BIF megvette az Attila úti korábbi Elmű-kapcsolóházat is, így az ingatlanfejlesztés továbbra is gőzerővel folyhat. Az Alteo is erősödött az év elejéhez képest. Idén kezdi meg az energiatermelést a legtöbb naperőműve, a cég felvásárolta a szélerőművet birtokló Green Energy vállalkozást is, így a megújulóenergia-termelésben a teljesítménye eléri az 50 megawattot. A társaság részvényeire fenntartjuk vételi ajánlásunkat. A Masterplast több mint 10 százalékkal drágult. Az első negyedévben 19 százalékkal nőtt az árbevétele, és az erős növekedés várhatóan kitart ezután is. Nemrégiben a társaság egy hazai, polisztirol szigetelőanyag gyártásával foglalkozó társaságba is beszállt.


