Másfél milliárdos hitelt vett fel a Duna House
A Duna House július 19-én összesen 1,52 milliárd forint összegű hitelt hívott le a Raiffeisen Banktól – jelentette be a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A hitel folyósítása a 2019. július 2-án kötött hitelszerződésben biztosított hitelkeret terhére történt, és abból a cégcsoport részben a bankkal szemben fennálló 321 millió forint tőketartozását finanszírozta újra. A fennmaradó 1,2 milliárd forint a cégcsoport korábbi beruházásainak refinanszírozását szolgálja. A Duna House azt is közölte, hogy a 2018-as eredménye után fizetendő osztalék végleges összege 250,64 forint lesz törzsrészvényenként, miután a cég tulajdonában lévő 43 396 saját részvényére eső osztalékot is szétosztják a részvényesek között. Ez papíronként 3,16 forintot képvisel az említett osztalékból, amit
a tőzsdei cég mától fizet ki részvényeseinek.


