BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kilőttek a magyar Revolut-költések

Havonta húszezerrel nő a magyar Revolut-felhasználók száma, amióta forintban is fel lehet tölteni a számlákat, fél év alatt pedig a négyszeresére nőtt a hazai tranzakciók értéke.

A Revolutnak már 88 ezer ügyfele van Magyarországon, és ez a szám naponta mintegy ezerrel nő, a magyar ügyfelek tranzakcióinak összege pedig a januári 15 millióról júliusra 55 millió euróra ugrott, ami 17,8 milliárd forintnak felel meg – közölte a Világgazdasággal Stefan Bogucki, a fintech vállalat kelet-közép-európai kommunikációs menedzsere. Mint ismert, a londoni központú pénzügyi céget a nagybankok alternatívájaként hívták életre 2015-ben. A Revolut eleinte azzal vonzotta az ügyfeleket, hogy a közvetítésével bankközi árfolyamon utalhattak és költhettek pénzt, de ma már olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint a jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatás vagy a kriptodeviza-váltás.

A magyar felhasználók átlagéletkora 33 év, érdekesség azonban, hogy több mint 10 ezren 50 felettiek – tájékoztatott Stefan Bogucki. A csaknem 90 ezer ügyfél fele fővárosi, tehát meglehetősen koncentrált a piac, összehasonlításképp Lengyelországban félmillióan használják a Revolutot, de közülük csak százezren varsóiak. Budapest után sorrendben Szegeden, Debrecenben, Pécsen, Miskolcon, Dunakeszin, Győrben, Érden, Székesfehérváron és Kecskeméten rendelkezik a fintech cég a legnagyobb eléréssel. A legtöbb tranzakciót az országon belül hajtják végre a magyarok, a nemzetközi pénzmozgásokat tekintve pedig Németország áll az élen, megelőzve Nagy-Britanniát, utánuk pedig Észtország, Ausztria, Hollandia, Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia és Románia a sorrend.

A magyar pénzügyi szektor innovatív, ráadásul helyben is versenyképes fintech megoldások érhetők el, a piac alkalmas technológiai alapú pilotprogramok tesztelésére – összegezte tapasztalatait lapunknak a Revolut szakembere. Elmondta, hogy mivel az applikáció használatával a valutaváltáson pénzt lehet spórolni a külföldi utazások során, a nyári szezon náluk a növekedés időszaka. Ma már 29 valutaalszámla érhető el, és 150 különböző devizában lehet egyszerűen, zökkenőmentesen fizetni, átváltani valós bankközi árfolyamon. Organikus a bővülés, négy év alatt a nulláról hatmillió felhasználót értek el.

Magyarországon majdnem minden ügyfélnek van fizikai kártyája is az applikáció mellett, de nincs ez másként Lengyelországban, Csehországban vagy Írországban sem. Kevésbé ragaszkodnak a kézzel fogható plasztikhoz a britek, a spanyolok és a románok, de Franciaországban is csak az applikációt használók kétharmada kártyabirtokos is egyben. Hagyományos kártyára online vásárláshoz valóban nincs szükség, külföldön pedig mobilról is használható a Revolut az Apple Pay és a Google Pay révén, sokakat mégis megnyugtat, ha ott lapul a zsebükben a bankkártya.

Nagy változás volt, hogy májustól forintban is fel lehet tölteni a Revolutnál vezetett számlákat, azóta jóval dinamikusabb a felhasználószám bővülése, havonta átlagosan 20 ezren csatlakoznak. A fintech cég arra számít, hogy olyan hatást gyakorolhatnak a magyar pénzügyi szektorra, mint a lengyelre: a megjelenésük hatására a hagyományos szereplők is nagyobb hangsúlyt fektethetnek a termékek és a szolgáltatások innovációjára. Mindenesetre a magyar felhasználókról az a tapasztalatuk, hogy akik elkezdték használni az applikációt, azok rohamosan növelték ezen keresztül a költéseiket: miközben ez az arány a lengyeleknél és a cseheknél duplázódott, addig a magyaroknál csaknem a négyszeresére nőtt. Arra számítanak, hogy a magyar ügyfelek száma heteken belül a 100 ezres cseh szint fölé ugrik. Magyarország már most a Revolut top 15 európai piaca között van, rövidesen pedig a top 10 közé kerülhet.

Több mint tízezer

50

év feletti magyar használja a Revolutot

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.