BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak a Richter mutatott erőt

Gyengüléssel zárt tegnap a Budapesti Értéktőzsde fő részvényindexe a pesszimista európai tőkepiaci hangulatban. A BUX 0,8 százalékkal 40 800 pontra süllyedt a nap végére, míg a nyugat-európai börzék közül csupán a londoni FTSE index tudta elkerülni az 1 százalék körüli esést. A befektetők kedvét a várakozásokat alulmúló német feldolgozóipari és BMI-adatok mellett a német banki stresszteszt is rontotta, amely szerint a pénzintézetek jövedelmezősége gyenge. A hazai tőzsde forgalma jóval az átlagos szint alatt maradt, a részvények 7,1 milliárd forint értékben cseréltek gazdát. A vezető papírok közül csak a Richter erősödött, a gyógyszerrészvény 1,5 százalékkal emelkedett és 4994 forinton zárt. A legnagyobb forgalmat lebonyolító OTP 1,9 százalékos, a Mol pedig 0,9 százalékos mínuszt könyvelhetett el, az előbbi 12 650, az utóbbi 2978 forintot ért a nap végén. A Magyar Telekom árfolyama érdemben nem változott. A forint viszont története során először 335 forint alá gyengült az euróval szemben, és a kurzus a tőzsdezárást követően sem hagyta el a 335-ös szintet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.