Egyre duzzad a kötvénypiaci buborék

A kötvény hozama annak a megtérülésnek a mértéke, amelyet a befektető az adott kötvénybefektetésen realizál. A legegyszerűbb esetben a kötvény hozama a kamatszelvény hozamával egyezik meg. A tényleges hozam a kötvény árának, illetve hozamának függvénye. Ez pontosabb eredményt ad akkor, amikor a kötvény árfolyama eltér a névértéktől. Még összetettebb a kalkuláció, amikor számításba vesszük a pénz időértékét és a kamatok újrabefektetését is.

A kötvény hozama és az árfolyam egymással ellentétes irányban mozog. Egy leegyszerűsített példán érzékeltetve: egy befektető vásárol egy kötvényt, amely öt év múlva jár le – vagyis ekkor fizeti vissza a befektetett tőkét –, és évente 10 százalékos kamatszelvénnyel rendelkezik. Névértéke 1000 dollár, a kamat pedig évente 100 dollár. Amennyiben a befektető a kötvényt lejárata előtt el kívánja adni, és a lejáratig hátralévő (futam)időre a piaci hozam 12 százalékra emelkedett, a hozamkülönbség a kötvény árfolyamában nyilvánul meg. Miután az adott kötvény kamatfizetései nem változnak, a befektető csak annyival a névérték alatt adhatja el a kötvényét, hogy a vevő legalább a piaci hozamszint mellett vásárolhassa meg. Amennyiben viszont a piaci hozamok 7,5 százalékra csökkennek a példában szereplő kötvény eladásakor, a befektető a kamatszelvény által nyújtott hozamon felüli nyereséget úgy realizálhat, hogy kötvényét a névérték 101,15 százalékán adja el.

A pénzügyi eszközöknél a buborékok kialakulását az a piaci meggyőződés hajtja, amely szerint nem érdekes, mennyiért, de meg kell venni az adott eszközt (részvény, kötvény, ingatlan stb.), mert idővel még drágább lesz. Charles Kindleberger közgazdász a Mániák, pánikok, összeomlások című könyvében négy szempontot határoz meg a buborékok kialakulására: az első az olcsó pénz megléte. Ezt a feltételt könnyedén kipipálhatjuk, hiszen évek óta extrém alacsony kamatkörnyezetben működik a világgazdaság. A következő a hitel felhasználása a buborékok felépítéséhez. Az amerikai Longview Economics szerint egyes befektetők és befektetési alapok tőkeáttételes ügyletekkel vásárolnak államkötvényeket, sőt, még negatív hozamú kötvényeket is, eközben a rendelkezésre álló pénzeszközeiket hitellel növelik, hogy nagyobb hozamot érjenek el relatíve kisebb pénzösszegen. A harmadik szempont a túlértékeltség. Ehhez példaként említhetjük a svéd és svájci államkötvények hozamait, amelyek az 1870-ig visszanyúló adatok abszolút mélypontján vannak. Ugyancsak rekordot könyvelhetnek el a brit, úgynevezett konzolok, azaz azok a lejárat nélküli államkötvények, amelyeket akkor vásárolhat vissza a kormányzat, amikor helyesnek ítéli. Ezeknek az eszközöknek az éves átlaghozama az 1700 óta jegyzett adatok szerinti mindenkori mélypontján van. De megemlíthetjük az amerikai 30 éves államkötvény rekordalacsony hozamszintjeit is. A negyedik szempont pedig az az általános narratíva, hogy az ár racionális, csak az idők mások. Ebből a szempontból emlékezetes lehet a 2000–2001-es dotcomlufi. Akkoriban az a mondás járta, hogy az online vállalkozásokat nem az általuk termelt készpénz, hanem például a weboldalukon mért kattintásszám alapján kell értékelni. Később bebizonyosodott, hogy mégis a cash-flow az, ami elsősorban számít a vállalatértékelésben, az árak pedig nagyot zuhantak.

Az extrém szituáció az államkötvénypiacon addig maradhat fenn, amíg a jegybankok fenntartják az extrém laza monetáris politikát. A kedvező környezetet nemcsak az államok, de a vállalatok is kihasználták a kötvénykibocsátás tekintetében. Az IMF számításai szerint a tőkeáttétel a világ pénzügyi rendszerében 50-60 százalékkal nőtt az elmúlt tíz évben, a hitelállomány pedig a gazdasági teljesítmény 230 százalékát teszi ki. Amikor a kedvező korszak véget ér, és kamatemelésekre vagy a piaci hozamok hirtelen emelkedésére kerül sor, a kötvénybefektetők árfolyamveszteséget könyvelhetnek el, és a kárvallott befektetők távolmaradása egyes szegmensek likviditásának erős csökkenéséhez vezethet. Az is kérdés, hogy vajon mit kezd a pénzügyi közvetítőrendszer a hatalmas hitelállománnyal.