Elküldte vezérét a Thyssenkrupp
Távozik a Thyssenkrupptól Guido Kerkhoff vezérigazgató – adta hírül a Reuters. A 2018 júliusában kinevezett vezető megbízatásának rövid időszaka alatt a konszern négyszer kényszerült profitfigyelmeztetést kiadni, és kétszer futott zátonyra a cégnél meghirdetett szerkezeti átalakítás. Az árfolyam Kerkhoff rövid regnálása alatt mintegy 40 százalékkal, másfél évtizedes mélypontra esett. Nem csoda, hogy a frankfurti tőzsde szeptemberi döntése nyomán a Thyssenkrupp a hó végétől a DAX indexből is kiesik. A Kerkhoffra bízott feladat persze szinte emberfeletti volt. Az acéltól az autóalkatrészeken és a tengeralattjárókon keresztül egészen a liftekig, a legkülönbözőbb termékek gyártásával foglalkozó német óriásvállalat vezetésének egyszerre kellett megküzdenie a csökkenő acélárakkal, a gyengülő autóipari konjunktúrával, valamint a leszálló ágba került német gazdaság kihívásaival. Ráadásul az Európai Bizottság versenyjogi aggályok miatt megtiltotta a Thyssenkrupp és az indiai Tata európai acélgyártó egységeinek fúzióját.
Ezután Kerkhoffék a holding liftgyártó egységének az értékesítése vagy tőzsdére vitele mellett döntöttek. A projekt azonban nagyon lelassult, és a társaság felügyelőbizottságának nem maradt más választása, mint hogy meghúzza a vészféket – nyilatkozta egy bennfentes a Reutersnek. A vezérigazgatói székbe most maximum egy évre Martina Merz, a felügyelőbizottság eddigi elnöke ül. A váltást a Thyssenkrupp egyik legnagyobb részvényese, a svéd Cevian befektetési társaság is támogatja.
Rájár a rúd mostanában a nagy cégek vezetőire. Keddi hír, hogy a WeWork irodamegosztó cég elhalasztott tőzsdére lépését követően Adam Neumannt, a cég alapítóját és vezérigazgatóját is lemondatták a részvényesek a pozíciójáról. Bár a tőzsdeaspiráns első féléves bevétele 1,5 milliárd dollárra, azaz éves bázison több mint duplájára nőtt, ám hat hónap alatt 900 millió dollár veszteséget halmozott fel, így a 2016-os alapítás óta eddig összesen 4,2 milliárd dollárt égetett el. A cég piaci értékét Neumannék
47 milliárd dollárra becsülték, ám mára kiderült, hogy ennek a negyede sem igaz.
A gépgyártóóriás árfolyama
40
százalékkal gyengült Kerkhoff
vezetése alatt


