BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel nyitott a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A BUX 44 601,72 ponton nyitott csütörtökön.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,76 pontos csökkenéssel, 44 601,72 ponton nyitott csütörtökön.

A szerdai záró értékéhez képest minimálisan gyengült.

Nyitás előtt emelkedést prognosztizált az elemző

Nyitást követően mérsékelt ütemben, de folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte, mindez annak köszönhető, hogy enyhén pozitív lett a nemzetközi befektetői hangulat az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai kamatdöntését követően.

Az OTP árfolyamában a 15 250 forintnál található történelmi maximum jelent meghatározó ellenállási szintet, a Richternél pedig 6035 forintnál húzódik egy hasonló jelentőségű ellenállás. Az elemző szerint a Mol jegyzése beszorult a 2850-2900 forintos sávba, és egyelőre nem mutat túlzott erőt. A Magyar Telekom mozgásában továbbra sincs változás, a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a mozgását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.