BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkenéssel zárt a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 45 603,92 ponton zárt hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,23 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 45 603,92 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Kéri Lajos, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a továbbra is jó hangulat uralkodik a tőzsdéken annak köszönhetően, hogy sikerült szóban megállapodnia az Egyesült Államoknak és Kínának a kereskedelmi háború első fejezetéről. Hozzátette, bár írásos megállapodás csak januárban lesz, a piac hisz a megegyezésben, aminek hatására szépen emelkednek a nyugat-európai és a tengerentúli tőzsdék is.

A magyar tőzsdére ez csak limitált mértékben csapódott le.

A leggyengébb láncszem továbbra is a Mol, amely a nap nagy részét 2900 forint alatt töltötte. Az OTP piacát nagy volatilitás jellemezte, árfolyama járt 15 500 forint alatt és 15 700 forint felett is

– fejtette ki.

Fotó: Földi D. Attila

Az euró-forint árfolyam megközelítette a 328 forintot. A magyar fizetőeszköz esetében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamatdöntő ülése lesz a sorsdöntő, vagyis az, hogyan hangolja tovább monetáris politikáját a jegybank. Az üzletkötő megjegyezte, hogy az MNB a hétfői devizaswap tenderen kis mértékben növelte a bankközi likviditást, ami inkább enyhén forintgyengítő hatású.

  • A Mol árfolyama 24 forinttal, 0,83 százalékkal 2882 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,64 százalékkal 15 500 forintra esett, forgalmuk 5,4 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,46 százalékkal 435 forintra gyengült, forgalma 161,4 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 60 forinttal, 0,97 százalékkal 6270 forintra erősödtek, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.
  • A BUMIX 3795,69 ponton zárt hétfőn, ez 46,87 pontos, 1,22 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
  • Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.