BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fals hangokat hallat a B&O

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

K. B. | A Bang & Olufsen (B&O) részvényárfolyama 24 százalékkal zuhant a tegnapi nyitásban a koppenhágai börzén, miután az extravagáns formatervezésű, csúcsminőségű hifiberendezéseket és televíziókat gyártó dán vállalat profitfigyelmeztetést adott ki – az idén már a negyediket. Bár a 11 éves mélypontot jelentő árfolyamesésből bő 10 százaléknyi visszajött, a társaság gondjain ez mit sem enyhített. Az egy év alatt elszenvedett 77 százalékos árfolyamveszteség okaként a cégvezetés elsősorban az európai kereslet markáns visszaesését és a luxuskategóriában dúló verseny éleződését jelölte meg. A viszonteladókra támaszkodó értékesítési rendszer átalakítása, a saját márkaboltok előtérbe helyezése is vontatottan halad. Mindennek egyenes következménye, hogy a cég bevétele a jövő májusban záruló 2019–20-as üzleti évében 13–18 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól, az üzemi haszonkulcs pedig a 2,1 százalékos tavalyi plusz után most 4–9 százalékkal morzsolódhat le. A Nordnet elemzője, Per Hansen a Reutersnak nyilatkozva ezt katasztrofális hírnek nevezte, és hozzátette, hogy a cégnek mielőbb új tulajdonosra van szüksége, a függetlenségének megőrzésére irányuló erőfeszítések aligha hoznak eredményt. A B&O legnagyobb részvényese csaknem 15 százalékkal a kínai Csi Csien-hung nagybefektető Sparkle Roll nevű társasága, amelynek felvásárlási ajánlatát 2016-ban visszadobták.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.