Pénz- és tőkepiac

A piaci átlagot meghaladó, organikus növekedést vár az idén az Equilor

A piacokat sújtó számos kihívás ellenére jó évet zárt tavaly az Equilor – mondta el a Világgazdaságnak Szécsényi Bálint, az alapításának harmincadik évfordulóját idén ünneplő befektetési szolgáltató vezérigazgatója.

Hogyan sikerült 2019 az Equilornál?

Az előzetes adatok szerint az Equilor csoportszinten jó eredményt ért el tavaly. A cégcsoportnak része az Equilor Alapkezelő és a főként vállalati pénzügyi tanácsadással foglalkozó Equilor Corporate Advisory is.

Természetesen az eredményen azért látszanak azok a kihívások, amelyekkel minden hazai befektetési szolgáltató szembesült. Az egyik kihívás a működéssel összefüggő magas költség, adminisztrációs teher, a másik a rekordalacsony kamat, akár a banki, akár a kötvénykamatokat tekintjük.

Ezzel egyidejűleg csúcson van a részvények és az egyéb pénzügyi eszközök árfolyama. Mindez nem túlzottan vonzó a befektetők számára, miközben

az év közepén elindult a magas hozamot biztosító Plusz program (MÁP) is, amely rengeteg megtakarítást vont ki nemcsak az ingatlanpiacról, hanem a tőkepiacról is.

Mindennek eredményeként a lakossági ügyfelek aktivitása csökkent az előző évhez képest, az elmaradást azonban az alapkezelő és a pénzügyi tanácsadó részlegünk növekedése kompenzálta.

Milyen tervekkel vágtak neki az idei évnek?

Az Equilor a piaci átlagot meghaladó, organikus növekedést tervez az elkövetkező években. Mindig foglalkoztunk lakossági és intézményi ügyfelekkel, valamint kereskedési szolgáltatásokkal, kötvényekkel, részvényekkel, devizákkal, opciókkal.

Emellett megjelent a tevékenységünkben a vagyonkezelés és a tőkepiaci tanácsadás is.

Az Equilor csoport alapító tagja a Budapesti Értéktőzsdének (BÉT), de már sok éve a varsói és a prágai tőzsdének is tagja, tehát földrajzilag is kiegyensúlyozott a csoport tevékenysége.

Fotó: Arne Dedert/dpa

A több lábon állás persze tetemes személyi és informatikai ráfordításokat igényel, és ki kell építeni minden üzletág esetében a szabályozáshoz kapcsolódó háttérterületet is.

Természetes módon mindegyik üzletágtól megköveteljük az önálló és nyereséges működést, de hangsúlyt fektetünk az egyes területek között elérhető szinergiákra is. Stratégiánk a következő évtizedben arra irányul, hogy

privátbanki és befektetési prémiumszolgáltatásainkat – a személyes jelleg megtartásával –

digitálisan is a legmagasabb technológiai színvonalra fejlesszük.

Ezenkívül azt látjuk, hogy ügyfeleink egyre komplexebb problémákat vetnek fel, részben magánvagyonuk, részben céges finanszírozásuk kapcsán. Az Equilor egyidejűleg képes mindkét területen hatékony és személyre szabott megoldásokat kínálni.

További részletek a Világgazdaság pénteki számában

organikus növekedés privátbank befektetés Equilor
Kapcsolódó cikkek