K. T. | A koronavírus kínai terjedéséről és Hongkong romló adósbesorolásáról érkező hírek óvatosságra intették az európai befektetőket. A pesszimista hangulat a hazai börzére is átterjedt, a BUX 0,76 százalékos csökkenéssel 44 ezer pont közelében fejezte be a tegnapi kereskedést. A pesti tőzsdeindexet a kiemelkedő, ötmilliárd forint feletti forgalomban 3,6 százalékkal gyengülő Mol húzta le. Az olajpapír mélyrepülését a 2800 forintos támaszszint letörése is súlyosbíthatta, így végül 2700 forinton zárt a jegyzés. A Magyar Telekom a hétfői ralit követően 0,3 százalékkal került lejjebb. Az OTP tartotta magát, és 14 320 forinton, 0,1 százalékos emelkedéssel zárt. A Richter piacán nem váltott ki heves reakciót a Jefferiestől érkező céláremelés, ám a gyógyszerpapír így is a legjobban teljesítő blue chipnek bizonyult félszázalékos emelkedéssel. A nap nyertese a közel 17 százalékot ralizó Kulcs-Soft volt, a legnagyobb veszteséget pedig a Nutex részvényesei könyvelhették el. A forint hektikusan mozgott a nap folyamán, az euróval szemben a 336-os szint közelébe is gyengült a kurzus, tőzsdezárásra azonban 334,5 forint környékére állt vissza az árfolyam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.