BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A HP vezetése már hajlandó a Xeroxszal tárgyalni, de megkéri az árát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A HP Inc. árbevétele a vártnál kevésbé, mindössze 1 százalékkal, 14,6 milliárd dollárra csökkent a január végén lezárt idei első üzleti negyedévében – derült ki a cég gyorsjelentéséből. A kaliforniai társaság két meghatározó üzletága közül a személyi számítógépek értékesítése – legalábbis a bevételek szintjén – nagyrészt ellensúlyozni tudta a nyomtatódivízió folytatódó zsugorodását. Profitágon azonban 16 százalékos az elmaradás az előző üzleti év azonos időszakához képest. A negyedév során kigazdálkodott 678 millió dolláros nettó profitból egy részvényre 65 cent jutott (EPS), ami viszont messze jobb, mint a Refinitiv elemzői konszenzusa által becsült 54 cent. A társaság ráadásul 2,33–2,43 dollárra emelte az idei üzleti évre tervezett tisztított EPS-ét, melyet 2022 végére már 3,25 és 3,65 dollár közé várnak.

A menedzsment kommentálta a Xerox felvásárlási ajánlatát is, és nézeteit némileg felülvizsgálva nem zárkózott el a tárgyalásoktól. Kijelentették, hogy egyetértenek az iparági konszolidációval, de a Xerox két dollárral megemelt, részvényenkénti 24 dolláros javaslatát továbbra is keveslik.

A HP vezetése mindezért a Xeroxszal folytatandó tárgyalásokkal párhuzamosan – egy esetleges ellenséges felvásárlás megakadályozása érdekében – ötmilliárd dollárról 15 milliárd dollárra növelte a saját részvényei vételére fordítható összeget, ez megközelíti a cég mintegy 32 milliárd dolláros tőzsdei értékének a felét.

Az elemzők szerint a Xerox ajánlata egyrészt azért verte ki a biztosítékot a HP-nál, mert jelen esetben a kishal falná fel a nagyot, másfelől a Xerox közvetlenül is megkereste a HP részvényeseit azzal a felvetéssel, hogy a következő közgyűlésen váltsák le az ügyletet akadályozó igazgatóságot.

A tranzakció fő támogatója Carl Icahn, akinek mindkét cégben jókora részesedése van. A híreket összességében kedvezően értékelték a befektetők, a HP papírjai a zárás utáni elektronikus kereskedésben 3,4 százalékkal, 22,9 dollárra drágultak.

A HP EPS-e elérte a

65

dollárcentet,

meghaladva a konszenzust

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.