BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esett a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3,34 százalékos csökkenéssel zárt pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1422,69 pontos, 3,34 százalékos csökkenéssel,

41 185,29 ponton

zárt pénteken.

A részvénypiac forgalma 20,8 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője korábban elmondta, hogy

továbbra is a koronavírus terjedése miatt aggódnak a befektetők,

elsősorban emiatt estek az árfolyamok a nemzetközi és a hazai tőzsdéken egyaránt.

Kedvező amerikai foglalkoztatási adatok érkeztek péntek délután, de a befektetők erről sem vettek tudomást. Az látszik, hogy minden jó hír és makrogazdasági adat ellenére jelentős eladások vannak részvénypiacokon. Az várható, hogy jövő héten elsősorban a járványról érkező hírek, a terjedés üteme határozhatja meg a befektetői hangulatot – tette hozzá.

Kiemelte, az OTP részvényének árfolyama a hajnalban közzétett kedvező negyedik negyedévi gyorsjelentés és az osztalékemelésről várható döntés ellenére erős mínuszban járt a nap folyamán.

Az elemző arra is felhívta a figyelmet, hogy

a devizapiacon erősödött a forint főleg a dollárral, de az euróval szemben is.

Szerinte ennek az az oka, hogy az amerikai jegybank a héten rendkívüli kamatvágást jelentett be, két hét múlva pedig további lazítás várható, a piaci szereplők ezt árazzák be.

A dollár és a forint közötti kamatkülönbözet csökkenése forint erősítő hatású lehet, emiatt a Magyar Nemzeti Bankon is egy kicsit enyhül a nyomás, egyelőre nem lesz szükség a monetáris politika normalizálására, hiszen minden jegybank lazítani fog – mondta el Varga Zoltán.

  • A Mol árfolyama 92 forinttal, 3,90 százalékkal 2268 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 590 forinttal, 4,11 százalékkal 13 750 forintra esett, forgalmuk 13,6 milliárd forintot volt.
  • A Magyar Telekom árfolyama 3,50 forinttal, 0,86 százalékkal 403 forintra gyengült, forgalma 231,5 millió forint.
  • A Richter-papírok árfolyama 180 forinttal, 2,62 százalékkal 6695 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3385,85 ponton zárt pénteken, ez 37,74 pontos, 1,10 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.