BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy ingadozások után pluszban zárták a kereskedést Európában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Jelentős kilengések után erős nyereségekben zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, a befektetők újabb gazdaságélénkítő intézkedésekben reménykednek, miközben a gyorsan terjedő koronavírus-járvány szítja a recessziós félelmeket.

Jelentős kilengések után két százalékot meghaladó emelkedéssel fejezték be a kereskedést Európa főbb piacain:

  • a londoni FTSE 100 2,81 százalék,
  • a frankfurti DAX-index 2,25 százalékos,
  • a párizsi CAC-40 index pedig 2,84 százalékos emelkedéssel zárt.
  • Milánóban 2,23 százalékkal, Madridban pedig 6,46 százalékkal emelkedett az irányadó mutató. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 2,23 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,61 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 3,27 százalékkal nőtt.

    A volatilitást jól mutatja, hogy Frankfurtban 3,75 százalékos mínusz és 4,61 százalékos mínusz közötti tartományban mozgott az index a kereskedés során. A hatszáz legnagyobb európai vállalat árfolyamának változását követő Stoxx Europe 600-as mutató értéke pedig a 3,28 százalékos mínusztól a 3,71 százalékos pluszig terjedő sávban ingadozott, de 291 pontos záróértéke jelentősen, 8,3 százalékkal haladta meg a hétfőn megütött több mint hétéves mélypontot.

    A nap vesztesei kedden is az utazási és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok voltak, a szektor alindexe további 6 százalékkal csökkent.

    Ismét mínuszban zárt a pesti tőzsde

    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,41 százalékos csökkenéssel, 31 525,60 ponton zárt kedden.

    New Yorkban jelentős emelkedésre váltottak az indexek, miután Steven Mnuchin pénzügyminiszter felvázolta a gazdaság növekedését segítő intézkedéseket. Az amerikai kormányzat 850 milliárd dolláros csomagot állított össze.

    Az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 3,11 százalékos, az S&P 500-as index 4,34 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 4,64 százalékos pluszban állt, de nagy kilengések jellemezték a kereskedést kedden is. A Dow Jones az eddigi kereskedésben 1490 pontot mozgott a 21 379,35 pont és a 19 882,26 pont, az 1,52 százalékos mínusz és az 5,89 százalékos plusz közötti tartományban, az index értéke 2017 februárja óta először esett a húszezer pontos küszöb alá.

    Olaj, arany, deviza

    A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára a napi minimumok közelébe süllyedt az esti kereskedésben.

  • A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,30 százalékos mínuszban, 29,36 dolláron, míg
  • a WTI 1,17 százalékos veszteségben, 28,66 dolláron forgott közép-európai idő szerint este háromnegyed hat körül.
  • A Brent eddigi napi minimumán, 29,23 dolláron 2016 januárja óta a legalacsonyabb szintre csúszott le.

    A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 2,64 százalékkal, 1525,75 dollárra nőtt.

    Egy euróért 1,0975 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon kora este, 1,84 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.