BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot zuhant a BUX

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3109,46 pontos, 7,55 százalékos csökkenéssel, 38 075,83 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma magas, 30,5 milliárd forint volt, valamennyi vezető részvény jelentősen gyengült a pénteki záráshoz képest.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, hogy az ázsiai piacok gyenge teljesítménye folytatódott az európai tőzsdéken, és hasonló kép rajzolódik ki az amerikai értékpapírpiacokon is, amelyek az óraátállítás miatt egy órával korábban nyitottak. A piacok komoly eladói nyomással kezdték a napot, ez alól a budapesti tőzsde sem tudta kivonni magát – mondta Kocsis Márió.

Az elemző szerint a koronavírus, és ezen keresztül a gazdaság általános lassulása miatti félelmek, valamint a hétvégi OPEC-találkozó is lefelé nyomta az árfolyamokat. Miután az olajkitermelő országok nem tudtak megállapodni, az olaj ára már a hajnali órákban is erőteljesen esett. A magyar piacon a vezető papírok mind jelentősebb mínuszban zártak, a legnagyobb veszteséget – 11,82 százalékos eséssel – a Mol szenvedte el, nyilvánvalóan az olajár-hatás miatt – mondta.

A kőolaj világpiaci ára hétfőn az 1991-es első öbölháború óta nem tapasztalt mértékben, több mint 30 százalékkal csökkent annak hatására, hogy Szaúd-Arábia árháborút indított a kitermelés további csökkentését elutasító Oroszország ellen. Szaúd-Arábia áprilistól 6-8 dollárral csökkenti különböző nyersolajtermékei hordónkénti árát, és jelentősen, újra napi 10 millió hordó fölé növeli kitermelését. Az olajár csökkenése nagy veszteségeket okozott az olajipari részvények körében.

  • A Mol árfolyama 268 forinttal, 11,82 százalékkal 2000 forintra csökkent, 6,9 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 1150 forinttal, 8,36 százalékkal 12 600 forintra esett, forgalmuk 18,1 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom 9 forinttal, 2,23 százalékkal 394 forintra gyengült, forgalma 521,9 millió forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,81 százalékkal 6440 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3144,18 ponton zárt hétfőn, ez 241,67 pontos, 7,14 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.