Szűkülhet a kínálat a banki álláspiacon a korlátozások miatt
Egyelőre alig látszanak a koronavírus-járvány hatásai a banki álláspiacon: a mérlegfőösszege alapján a kilenc legnagyobb hazai szereplő internetes honlapján tegnap csaknem ezer pozícióra kerestek munkatársakat. Figyelemre méltó, hogy a nyilvánosan meghirdetett pozíciók közel harmada, 30,7 százaléka fiókhálózati, illetve értékesítői területen található, de változatlanul nagyon keresik a hitelintézetek az informatikai szektorban jártas munkavállalókat is. A gyakornokok, pályakezdők is folyamatosan kitüntetett figyelmet kapnak a banki állásportálokon: csak ilyen pozícióból majdnem száz nyitottat lehetett találni a nagyobb hitelintézeteknél.
A kínálat viszont jelentősen átalakulhat az előttünk álló hetekben, hiszen a piaci szereplők várhatóan alkalmazkodnak a radikálisan megváltozott viszonyokhoz. A fiókok rövidített nyitvatartása miatt például az üres ügyintézői pozíciók száma feltehetően csökken majd, de az értékesítési területen is átalakulhat a kereslet. A kínálat jelentősebb változására ugyanakkor feltehetően még várni kell, hiszen a nagyobb hitelintézetek esetében több ezer fős szervezetekről van szó, amelyeknél időbe telik, mire idomulni tudnak az újonnan – és igen hirtelen – kialakult helyzethez. A képet tovább árnyalja, hogy jelenleg csak a járvány közvetlen, rövid távú hatásait lehet (azokat is csak részben) azonosítani. Fontos hozzátenni, hogy az egyes területeket korántsem érinti egyformán a mostani válság.
A hitelintézeti szektorban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint 2019 utolsó negyedévében 39 659 volt az állomány átlagos létszáma, ami minimálisan ugyan – nagyjából hatvan fővel –, de elmaradt az egy évvel korábbitól. Az alig észrevehető csökkenésnek hosszabb időtávot vizsgálva már lehet némi jelentősége, hiszen a megelőző öt-hat évben lassan, de szinte folyamatosan emelkedett a foglalkoztatottak száma a hitelintézeti szektorban. Miközben az állomány létszáma tavaly gyakorlatilag stagnált, a fiókhálózat erodálódása folytatódott: az MNB adatai szerint 2019 végén 1956 értékesítési egység működött országszerte, nagyjából 280-nal – 12,5 százalékkal – kevesebb az egy évvel korábbinál. Hosszabb időtávot vizsgálva még egyértelműbbé válik a tendencia, hiszen 2014 végén még több mint háromezer hitelintézeti fiók működött Magyarországon.
Az MNB adatai szerint 2019 végén 1956 értékesítési egység működött országszerte, nagyjából 280-nal kevesebb az egy évvel korábbinál