BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A finomítás javíthatta a Mol eredményét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kadlót Tibor | Az összeomló olajárak és a koronavírus-járvány negatív hatásai ellenére is javuló eredményről adhat számot a jövő héten érkező első negyedéves jelentésében a Mol. A hazai olajtársaság honlapján tegnap közzétett elemzői konszenzus alapján a Mol az ágazatban kiemelten figyelt, újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított EBITDA-soron 165,5 milliárd forintos eredményre számíthat, 15 százalékkal felülmúlva az egy évvel korábbi teljesítményt. Bár a mostoha piaci környezetben a kutatás-termelési üzletág eredményessége több mint negyedével, 58 milliárd forint alá eshetett, a downstream kiugróan jó mutatói ezt ellensúlyozhatták. A finomításnál az alacsony olajár még kedvezhetett is a társaságnak, az üzletág EBITDA-ja részben ezért csaknem kétszeresére ugorhatott, és 73,3 milliárd forinttal az olajcég húzóágazatává válhatott 2020 elején. A downstream – várhatóan – kiemelkedő teljesítményére a már korábban ismertetett értékvezetők alapján is számítani lehet: a társaság az első negyedévben 50 dolláros hordónkénti olajárral dolgozhatott a 2019 eleji 63 dollár helyett, a finomítói árrés pedig duplájára nőtt egy év alatt, igaz, a petrolkémiai marzs valamivel romlott az idei év elején.

Nem várnak gyengülést a szakértők a fogyasztói szolgáltatásoknál sem, mi több, a tavalyi 25 milliárd forinthoz képest további 5 százalékos bővülést érhetett el a Mol benzinkút- és Fresh Corner-hálózata.

A legkisebb súlyú szegmens, a gáz­midstream eredménye a tavalyival megegyező, 18,5 milliárd forintos szintre futhat be. A hazai olajtársasággal nemcsak a befektetők, hanem a részvényelemzők sem bántak kesztyűs kézzel az utóbbi időszakban, az olajszektor egyre mélyülő válságával párhuzamosan az elemzőházak is sorra vágták vissza árfolyam-várakozásukat. A minap a Wood & Company vizsgálta felül a Molt, és 3809 forintról 2500 forintra csökkentette a magyar cég részvényeinek célárát. A vételi ajánlatát a jelentős korrekció után is fenntartja a prágai központú brókercég, mivel még az új célár is mintegy 25 százalékkal magasabb a magyar olajcég papírjainak jelenlegi árazásánál.

A szektornak kulcsfontosságú nyersanyag piacán továbbra is nagy a csapkodás, ahogy a túlkínálat és a tárolókapacitások miatti aggodalmak a gazdaságok óvatos újranyitásáról érkező hírek optimizmusával vegyülnek. Az amerikai WTI hordója 13 dollár fölé emelkedett tegnap délután, ami 6 százalékos plusznak számít, de napközben 20 százalékos mínuszban is járt a kurzus. A Mol számára meghatározó Brent árfolyama, kisebb kilengéssel, 4 százalékkal került feljebb.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.