Hamar kifulladhat a részvénypiaci rali
Kifejezetten erősen kezdték a nyugat-európai tőzsdék a hetet, miután Spanyolország utoljára március 22-én jelentett olyan alacsony esetszámot, mint a hét végén, de a német, olasz, francia és a brit adatok is reményteljesek. Az amerikai indexek is megindultak felfelé, miután Donald Trump és Mike Pence egybehangzóan arra utalt, hogy Amerikában is az esetszámok stabilizálódására számít. A tőkepiaci elemzői vélemények azonban megoszlanak a jövőt illetően. Talán nem a legjobban időzítve közölte a hét végén Scott Minerd, a Guggenheim befektetésekért felelős vezetője azt a véleményét, hogy további 40 százalékot eshet az S&P 500 index, elérve az 1500 pontos szintet. „Amikor a piacok meglátják majd a növekvő munkanélküliségről, zuhanó gazdasági és vállalati eredményekről szóló adatokat, akkor a pánik egy másik szintjére jutunk el” – jósolta pesszimistán. Ennek gyökeresen ellentmond a JPMorgan véleménye, amely szerint a legrosszabbon már túl vagyunk, és az S&P 500 index hamarosan ismét 2850 pont környékére juthat fel. Erre rákontrázik a Goldman Sachs előrejelzése, szerintük a 2000 pontos szint elérése kell ahhoz, hogy az amerikai index tartósan emelkedni kezdjen.
A devizapiacon is általános kockázatvállalásra jellemző korrekció indult, lélegzethez jutottak a feltörekvő piaci devizák. A font továbbra is nyomás alatt állt reggel, miután a kereskedők reagáltak a hírre, hogy Boris Johnson kórházba került, de aztán ismét erősödni kezdett. Gyengült a tegnapi nyitásban a jen is, reagálva a további monetáris és fiskális lazítás lehetőségére és arra a rossz hírre, hogy egy hónapra ismét szükségállapotot vezetnek be az országban.
Azt, hogy nem jött még el az általános rali ideje, jól mutatja a két legfontosabb menedék, a dollár és az arany kitartó ereje. Az ING elemzői arra hívták fel a figyelmet, hogy a korai makrogazdasági mutatók szerint Európát különösen rosszkor érte a krízis. Szerintünk az euró a dollár ellenében az 1,05–1,06-os szintekig is gyengülhet, mivel nem számítanak koordinált, közös válaszra az Eurogroup mai ülésén, azaz a páneurópai koronakötvény kibocsátása szerintük még nem várható. Bár hosszabb távon az ING – ahogy az elemzőházak nagy része is – a dollár gyengülésére számít, amíg a kockázatosabb befektetések és a dollárindex között nem változik meg a korrelációs együttható előjele, addig jelentős euróvételi hullámot nem jelez előre.
Az arany a tegnapi részvényralival párhuzamosan az elmúlt hónapban negyedszer indult el az 1650-es unciánkénti árfolyam meghódítása felé. Jesse Felder, a Bear Stearns volt elemzője szerint az emelkedő trend tovább folytatódhat, és a 2011-es történelmi árfolyamszint is hamarosan átléphető lesz. Az arany és az S&P 500 közötti korreláció vételi jelzést ad szerinte, az elmúlt 36 hónapban legalábbis emelkedett az arany árfolyama, amikor ez a mutató átlépte a zérót. A világszerte bevezetett lazító monetáris intézkedések ismét versenyképessé tették az aranyat befektetésként, ezért Felder kitart a véleménye mellett annak ellenére, hogy a részvénypiaci zuhanás első szakasza nem járt jelentős ralival a nemesfémnél.
A ralit az sem állítja meg, hogy a svájci aranyöntödék engedélyt kaptak arra, hogy limitáltan újraindítsák az üzemeket. Az Olaszországgal határos Ticino kantonban található három legnagyobb megmunkálóhely kibocsátása enyhítheti a különbséget a New York-i ár és az azonnali aranyár között. A három finomító évente 1500 tonna aranyat dolgoz fel, ami a világ kínálatának harmada.


