BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jól megy a Metrónak és a Commerzbanknak

A német tőzsde második vonalát képező MDAX index két jól ismert cége is cáfolta tegnap azt a leegyszerűsített állítást, hogy csupán a technológiai társaságok képesek a vírus által meghatározott környezetben boldogulni. Az egyik cég meglepetésre a Commerzbank, amely bejelentette, hogy év eleje óta 130 ezer, március utolsó hetében pedig 10 ezer új lakossági ügyfél nyitott számlát. A bank azzal magyarázza a rohamot, hogy az embereknek több idejük van, és régóta halogatott lépésekre tudnak végre sort keríteni. Természetesen a technológiának is megvan a szerepe, hiszen az utóbbi időben online felületen nyitják a számlákat, és gőzerővel fejlesztik az okostelefonos alkalmazásokat is. A második legnagyobb német bank a tőkeellátottságával is elégedett, és ezt tartja a legjelentősebb különbségnek a 2008-as helyzethez képest, amikor állami segítségre szorult.

Az üzleti évét március végén lezáró Metro nagykereskedelmi lánc sem panaszkodik, február végéig nem észlelték a pandémia negatív hatását. Az éttermek és a szállodák vásárlásai ugyan erősen csökkentek, de ezt ellensúlyozta a többi vevő árufelhalmozása. A menedzsment 1,5–3 százalék közötti bevételnövekedésre és az előző évivel azonos EBITDA-ra számít.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.