BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rossz hírek rántották mélybe az OTP-t

K. T. | Hiába indult optimista hangulatban a kereskedés a pesti parketten, a BUX hosszú oldalazás után másfél százalékos veszteséggel zárta a napot. A hazai index ezzel alulteljesített az európai gazdaságok óvatos újranyitására vonatkozó terveket némi derűlátással fogadó nyugati börzékhez képest. A magyar blue chipek felemásan szerepeltek, a Richter és a Magyar Telekom valamelyest feljebb tudott kapaszkodni, a gyógyszergyártó árfolyama 0,5, a távközlési cégé 0,3 százalékot emelkedett. A Mol árfolyama a Brent típusú olaj gyengülését követve fél százalékkal került lejjebb. Alaposan elbántak az OTP-vel, a vezető hazai bankpapír 4,5 százalékot csúszott. A 8025 forintos záróár egyben éves mélypont, az esésben a JP Morgan jelentős célárvágása és a Moody’snak a magyar bankszektorra vonatkozó borúsabb megítélése is szerepet játszott. Nem volt okuk az örömre a 6 százalékot zakózó Opus és az 5,3 százalékot zuhanó Waberer’s részvényeseinek sem, az OTT-One viszont majdnem 4 százalékos emelkedéssel hálálta meg a befektetők bizalmát. A forint fél százalékot nyert az euróval szemben, a közös európai fizetőeszköz jegyzése 350,8 forinton állt a tőzsdezáráskor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.