Több tízmilliárd forintos befizetés vár az OTP-re
Hamar elmúlt a kezdeti lelkesedés az OTP-részvény piacán tegnap, az árfolyam többek közt a magyar nagybankot is sújtó új kötelezettséggel kapcsolatos bizonytalanság miatt került lejtőre. A hét végi bejelentés értelmében a magyarországi hitelintézeteknek 55 milliárd forinttal kell hozzájárulniuk a kormány által létrehozott járványvédelmi alaphoz. Az Erste tegnapi kalkulációja szerint az új kötelezettség az OTP-nek 12 milliárd forint pluszadót jelent, és egy részvény fair értékét 35 forinttal csökkenti. Az Erste elemzője szerint az elvonás mértéke ugyan nem számottevő, a megítélése mégis negatív a befektetők körében. (A hazai hitelintézetek már eddig is fizettek különadót, az OTP Bankra 15,6 milliárd forint jutott tavaly.)
Az OTP-re eső hozzájárulás mértéke attól függ, milyen szempont szerint kell az 55 milliárd forinton osztozniuk a bankoknak. Ki lehet indulni a tavalyi nyereségből, bevételből, illetve a mérlegfőösszeg szerint számolt piaci részesedésből is. Összetettebbé teszi a képletet, hogy valamennyi számítás alapjául szolgálhatnak az összevont eredmény- és mérlegadatok, illetve csak az anyabank profitja és eszközállománya. Egyelőre az sincs tisztázva, hogy a hozzájárulás a mentőalaphoz csak az idén fizetendő, vagy 2021-ben is.
A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a magyar bankszektor konszolidált nettó eredménye 698,4 milliárd forint volt tavaly. Ebből 412,6 milliárd volt az OTP csoport nettó profitja, ha e szerint kell számolni a piaci részesedést, akkor 32,4 milliárd forintra rúghat a hozzájárulás. A hitelintézeti szektor konszolidált eszközállománya 2019 végén 49 780 milliárd forint volt, amelyből az OTP-re 20 121,8 milliárd forint jutott, ebből kiindulva 22,2 milliárd forint kötelezettség adódik. Sokkal jobb forgatókönyv az OTP szemszögéből, ha csak a magyarországi anyabank eszközállománya és profitja alapján készül a kormány számítása. A magyar anyabank tavalyi adózott nyeresége 193,3 milliárd forint volt, a teljes szektor 27,6 százalékát kitevő összeg alapján 15 milliárd forint adóteher jutna az OTP-re az 55 milliárd forintból. Az OTP Core mérlegfőösszege pedig ötöde a hazai szektorénak, ennek alapján 11,2 milliárd forint terhelné az OTP-t az idén az egyedi korrekciós tételek között.
Egyre csak veszi saját papírjait a bank
Százezer darab saját részvényt vett pénteken az OTP, ezzel már 1,9 millió darab van a birtokában – jelentette be a pénzintézet tegnap. A tranzakció átlagára 8911 forint volt. A sajátrészvény-állomány a tranzakció után 0,69 százalékra emelkedett. | VG


