BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriásit ugrott az MKB nyeresége

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Erős első negyedévet zárt az MKB csoport idén az első negyedévben, a bankot stabil tőke és likviditási helyzetben érte a koronavírus-járvány okozta piaci nyomás márciusban.

Erős első negyedévet zárt az MKB csoport idén az első negyedévben, a bankot stabil tőke és likviditási helyzetben érte a koronavírus-járvány okozta piaci nyomás márciusban – mondta Ginzer Ildikó üzleti és általános vezérigazgató-helyettes nemzetközi telefonkonferencián, szerdán Budapesten. Hozzátette: a mélypontot március vége jelentette, márciusban gyorsan és hatékonyan igazították a működésüket a járvány miatt megváltozott körülményekhez, kihívásokhoz.

Fotó: Kallus György / VG

A csoport korrigált konszolidált adózás utáni eredménye 7,9 milliárd forint volt idén az első negyedévben, 5,5 milliárd forinttal, 230 százalékkal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A bruttó bevétel 56,3 százalékkal 17,4 milliárd forintra nőtt. Az ügyfélportfólió gyors növekedésének köszönhetően a mérlegfőösszeg 5,8 százalékkal 2029,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest. A saját tőke enyhén csökkent, 188,6 milliárd forintra a tavaly év végi 198,5 milliárd forintról – ismertette.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.