BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeerős maradhat az Opus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kihívásokkal teli évre kell készülni az Opus csoportnál, azonban a változatos portfóliónak köszönhetően stabil eredményt lehet várni a társaságtól – így értékelte a cég gyorsjelentését a KBC elemzője.

Több mint 5 százalékkal emelkedett az Opus-részvény piaci árazása a hét végén publikált első negyedéves jelentés óta. A befektetőkhöz hasonlóan a KBC Equitas elemzője is nagy előrelépésként értékelte, hogy január–márciusban mintegy 4,8 milliárd forintos működési eredményt (EBIT) ért el a holding. Az Opus első negyedéves nettó eredménye 2,7 milliárd forint lett, ez részvényenként négyforintos profit.

A jövedelmezőség óriási javulása döntően az energetikai portfólió értékesítésének köszönhető: a tavalyi első negyedévben e szegmens vállalatai még a konszolidációs körbe tartoztak, ám 2019. év végétől már nem szerepelnek a könyvekben. Összehasonlításként: a csoport 2019 első negyedévében 16,6 milliárd forintos veszteséget ért el, tehát több mint 19,3 milliárd forintos az eredményjavulás. A portfóliótisztításon túl a profitabilitáshoz a nagymértékű költségcsökkentés is hozzájárult – tette hozzá a KBC elemzője –, az első negyedévben a működési kiadások 44 százalékkal estek az Opus csoportnál.

Kell is a működés optimalizálása, hiszen a koronavírus-járvány negatív hatása a holding első féléves eredményeiben is megmutatkozik, kiváltképp a turizmusdivíziót sújtva: az Opus előrejelzése szerint 50 százalékkal csökken a Hunguest Hotels bevétele a bázisidőszakhoz képest. Pedig az üzletág ígéretesen kezdte az évet, a járvány terjedése előtt még 4 százalékkal növelte az árbevételét, ám a negyedév végén már 10 százalékos csökkenést kellett elkönyvelniük. Nem csoda, hogy ez az üzletág működési szinten veszteséges, 286 millió forintos mínusszal zárta a negyedévet.

A holding mezőgazdasági és élelmiszeripari cégeit viszont eddig kevésbé érintette a járvány, sőt a leglátványosabb javulás itt látható, a divízió 1,16 milliárd forinttal járult hozzá a csoport működési eredményéhez. Bevétele megkétszereződött, ami többek közt a Viresol izocukorgyár beindulásának és a Kall Ingredientsnek köszönhető.

Az ipari szegmens nettó árbevétele 27 százalékkal nőtt éves összevetésben, a tavaly veszteséges cégek egymilliárd forintos működési eredménnyel zártak. A nehéziparban tevékenykedő Wamslert ugyan érintette a járvány, a második negyedévben az árbevétele csökkenhet, az R-Kord Network Kft. viszont részt vesz a Budapest–Belgrád vasútvonal megépítésében, a beruházás értéke kétmilliárd dollár, ez pozitívum a szegmensre nézve.

Az egyes üzletágakban jelentkező negatív hatások ellenére az Opus tőkeerős csoport maradhat, és diverzifikált portfóliójának köszönhetően növekedése a válság ellenére is folytatódhat, amennyiben a turizmus is talpra áll – vélik a KBC-nél. Az értékeltségről szólva kiemelték: továbbra is a könyv szerinti érték (BV) alatt van a részvény árfolyama (P), és ez a diszkont az energetikai portfólió kikerülése után is fennmaradt, pedig tavaly év elején még valamivel több, mint egy feletti volt a P/BV-mutató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.