Pénz- és tőkepiac

Wizz Air: csúcsprofit után vakrepülés

Az utazási korlátozások feloldásának üteme határozhatja meg a Wizz Air idei üzleti évét, a magyar kötődésű légitársaság rugalmasabb működése és stabil mérlege révén vetélytársainál kedvezőbb pozícióból indul a járvány miatt bizonytalan helyzetben.

Hét százalékot erősödött a Wizz Air londoni tőzsdén jegyzett részvényeinek árfolyama a diszkont-légitársaság éves beszámolójának közzétételét követően. A befektetők nemcsak a március végén lezárt üzleti évben elért, közel ötödével magasabb árbevételt és a 30 százalékkal rekordszintre ugrott adózott nyereséget díjazták, hanem láthatóan a menedzsment válsághelyzetre adott válaszaival és célkitűzéseivel is elégedettek lehettek.

A 2020-as üzleti évben kereken 40 millió utast szállító vállalat a járványhelyzetet övező bizonytalanságok miatt egyelőre ugyan nem adott profit-előrejelzést az idei évre, a korlátozások feloldása után azonban a kereslet gyors visszarendeződését várja. Váradi József vezérigazgató szerint a nyáron 60 százalékos, szeptember és jövő március között pedig már 80 százalékos kapacitással repülnének, terveiket azonban még felülírhatják az utazási korlátozásokat előíró kormányzati intézkedések. Bár a vállalat korábban ezer dolgozó elbocsátását jelentette be a koronavírus-járvány közvetlen hatásai miatt, a tervezett flottabővítéstől a pandémia ellenére sem áll el a vállalat, amely idén tíz újabb gépet állítana hadrendbe, s ezzel a 2021-es üzleti év végére már 131 gépet üzemeltethet.

„A Wizz Air továbbra is az egyik, ha nem a legjobban pozicionált légitársaság Európában, nagyon erős tőkeszerkezettel és kellő mennyiségű likviditással, amit az is támogatott, hogy a brit Covid–19-alapból 300 millió fontot tudott lehívni a diszkont-légitársaság mérlegének további erősítésére” – mondta lapunknak Bukta Gábor, a Concorde elemzője. A következő időszak ezzel együtt is egy nagy fekete dobozként kezelhető, mivel sok ország sokféleképpen csökkenti a járvány megfékezésére elrendelt utazási korlátozásokat, ezek feloldása esetén viszont a kereslet gyors visszaépülésére lehet számítani – tette hozzá a szakértő.

A Wizz Air a vetélytársainál kisebb flottát üzemeltet, és méretéből adódóan lényegesen rugalmasabban képes a flotta mozgatására és kapacitásainak a változó igényekhez való igazítására. Bukta Gábor úgy véli, az is mellettük szól, hogy utazóbázisuk kétharmada rokonlátogató, az ilyen célú utazások a karanténidőszak után visszatérhetnek, ráadásul a cég utazóközönsége fiatal, mobilisabb, az ügyfelek átlagéletkora mindössze 36 év.

A Concorde elemzője szerint a bajba jutott légitársaságok kisegítésére létrehozott állami mentőcsomagok rövid távon torzíthatják a piacot, mivel a megsegített társaságok kapacitása is visszatér a piacra, emiatt az átlagos jegyárkörnyezet akár drasztikus mértékben is csökkenhet a következő hónapokban. A Wizz Airt ez várhatóan kevésbé érinti majd, mivel összkapacitásának felét olyan piacokon használja, ahol a kevesebb szereplő miatt egyébként sincs kiélezett verseny.

Főleg a gazdasági újranyitás befolyásolhatja majd a Wizz Air teljesítményét a KBC Equitas elemzése szerint is. „A pozitív szcenárió a gazdasági klíma gyors javulása és a különböző korlátozások gyors leépítése lenne, de látni kell, hogy sok szereplő nem számít nagyon gyors visszapattanásra” – hangsúlyozza Cinkotai Norbert vezető elemző, aki szerint kihívásokkal teli üzleti év jöhet, és a költséghatékonyság fontos faktor lehet. A Wizz Air 1,5 milliárd eurós készpénzállományával a KBC szerint nem indul rossz helyzetből, ám több mint 2 milliárd eurós lízingkötelezettsége árnyalja a képet.

Bukta Gábor concorde koronavírus Wizz Air diszkont légicég
Ezek is érdekelhetik