BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár negyvenezren vehetnek fel diákhitelt idén

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1.

Várhatóan rekordokat dönt idén a diákhitel igénylők száma, akár 30 milliárd forintnál is több hitelt folyósíthat a Diákhitel Központ, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 1-től elérhető, teljesen szabad felhasználású és kamatmentes Diákhitel Plusz bevezetésének – közölte a Diákhitel Központ Zrt.

Idén akár negyvenezer új hiteligénylés is érkezhet a Diákhitel Központ Zrt-hez, több mint 30 milliárd forint értékben

– mondta el dr. Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel 1. A képzési költségre felvehető Diákhitel 2 és az idén május 1-től december 31-ig elérhető szabad felhasználású Diákhitel Plusz pedig továbbra is kamatmentes – emlékeztetett a vezérigazgató.

A Diákhitel 1 esetében, a kormány döntése alapján fontos változás lép életbe augusztus 15-től. A havi maximum 70 ezer forintos igényelhető összeg 150 ezer forintra emelkedik, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású diákhitelt is felvehetnek, rendkívül kedvező kamatozással.

A Diákhitel 1 szabadon költhető bármire,

  • akár lakhatásra,
  • akár informatikai eszközökre,
  • akár a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.
  • Fotó: MTVA/ Jászai Csaba

    A Diákhitel 2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, összege nincs maximalizálva, így akár egy teljes önköltséges általános orvosi képzés is finanszírozható a segítségével.

    Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja és ennek köszönhetően a tanulmányaira, valamint a verseny- és piacképes tudás megszerzésére koncentrálhat. Tavaly már az önköltséges hallgatók 30 százaléka élt a kamatmentes Diákhitel 2 lehetőségével.

    Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek diákhiteleket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több, mint 16 ezren éltek a lehetőséggel – mondta el dr. Magyar Péter vezérigazgató.

    A hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében, köszönhetően a 2018. január óta élő családi kedvezményeknek is. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50 százalékát, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.