BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezúttal az OTP húzta fel a BUX-ot

K. T. | Kedvezően fogadta a piac a hosszú tárgyalások után tegnap reggel megszületett megállapodást az Európai Unió költségvetéséről és a helyreállítási alapról, a kontinens börzéi szinte kivétel nélkül fél-egy százalék körüli erősödéssel nyugtázták a híreket. A jó hangulat a pesti börzén is kitartott, a BUX 0,9 százalékos emelkedéssel zárt, közel 12 milliárdos részvényforgalom mellett. A magyar tőzsde emelkedése az OTP-nek köszönhető, a bankpapír 2,2 százalékos menetelés végén kereken 11 ezer forinton végzett. A Mol 0,6 százalékkal került feljebb, a nap végén 1760 forintért jegyezték az olajrészvényt. A Richter kurzusa az előző napi 6620 forinton stagnált, a Magyar Telekom viszont 1,8 százalékkal gyengült, és 380 forintért jegyezték a részvényt a záráskor. A legjobb teljesítményt a 8,9 százalékot ralizó Forrás részvényei mutatták, az OTT-One ugyanakkor 4,3 százalékot esett. A forint erősödéssel reagált a jegybank kora délutáni 15 bázispontos kamatvágására, a hazai fizetőeszköz az euróval szemben 0,6, a dollárhoz képest pedig egy százalékkal erősödött. Egy euróért 350,3, a dollárért pedig 304,8 forintot kértek tőzsdezáráskor.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.