BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fészket teremt a babaváró

Tízből hat házaspár új lakás vásárlására vagy a régi felújítására, bővítésére fordítja a szabad felhasználású, vagyis bármilyen célra elkölthető babaváró kölcsönt – derül ki az OTP Bank legfrissebb értékesítési adataiból. Az érdeklődés változatlanul élénk a tavaly óta elérhető konstrukció iránt. A folyósítások összege közelít a 800 milliárd forinthoz, amelynek mintegy 40 százalékát az OTP Bank folyósította az igénylő házaspároknak.

A hitelintézet adatai szerint százból 31 házaspár ingatlan vásárlására, 28 a meglévő lakás bővítésére, felújítására költi a kölcsön összegét. Minden tizedik házaspár jelzáloghitelt is igényel a babaváró kölcsön mellé. Az OTP Bank a termék indulása óta eltelt időszakban csaknem 38 ezer megkötött szerződésre valamivel több, mint 360 milliárd forintot folyósított az igénylőknek. A legtöbb igénylés Budapestről és környékéről, valamint Északkelet-Magyarországról érkezett. Az ügyfelek meghatározó többsége a felső határként megszabott 10 millió forintot igényelte, az eddig folyósított támogatások átlagos össze 9,5 millió forint. Az ügyfelek 42 százaléka jelentette már be a várandósságát vagy gyermekének megszületését, így már csaknem 16 ezer, az OTP Banknál megkötött szerződésnél kérhetik a törlesztés szüneteltetését a házaspárok.

A folyósítások összege

800

milliárd forinthoz közelít

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.